Ez ma Szerbia legfelkapottabb turistahelye

Szerbia legfelkapottabb helye jelenleg az 1627 méter magas Zlatar hegy, ahová özönlenek a telelésre vágyó turisták. A hóba borult hegyen, a síparadicsom környékén levő szállodák teljesen megteltek turistákkal, akik főleg belföldről, azaz Szerbia területéről érkeznek, de sokan jönnek Montenegróból is, ahol idén drágultak a téli sportok költségei, és gondot okoz a hó hiánya is.

ZlatarForrás: Shutterstock / Készítette: plumshutter

A telelőket az 1200 méter hosszú Briježđa elnevezésű sípálya várja, amelynek egyik része kék, a másik pedig már a nehezebb szintet jelölő piros színt viseli. A csúszós lejtő kezdőknek és akár a sportot versenyszerűen űzőknek is alkalmas – tudtuk meg a szerb Turistički Svet híréből.

A síelőket egy 850 méter hosszú felvonó szállítja a pálya tetejére. Az utasok négyszemélyes kosarakban ülve élvezhetik az utazást, amely nagyjából öt percbe telik. A szerkezet egyedülálló tulajdonsága a Balkánon, hogy a turistákat síelés után leszállítja egészen a település központjába, ahonnan már nem kell sokat sétálni a szálláshelyig vagy az autóig.

A szerb sípályán egyébként mintegy 50 centis hóréteg van, ami ideális az élménydús síelésre. A zlatari sípályákra az egynapos bérlet felnőtteknek 1000 dinár, gyerekeknek pedig 900, ami átszámolva 2800 és 2500 forint.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek