Parkok, könyvtárak és egy zenecsarnok: a legszebb helyek, amiket egyszer látni kell egy Beethoven-körúton

    Idén, még pontosabban december 16-án (és 17-én! – erről bővebben pár sorral később) ünnepeljük Ludwig van Beethoven születésnapjának 250. évfordulóját, amely alkalmából számos programot terveztek az egész évre szerte a világon. A koronavírus-járvány azonban sok mindent felülírt az elmúlt hónapokban. A német Turisztikai Hivatal ajánlása alapján mi most azokat a német helyszíneket gyűjtöttük össze, amelyeket évfordulótól függetlenül érdemes lesz majd meglátogatnunk, amint ismét elkezdhetjük tervezni a jövő évi első utazásunkat.

    A Rajna-menti Bonn város jelképei közé tartozik a Bonngasse 20. szám alatt álló rózsaszín homlokzatú Beethoven-ház, amely a művész születésének helyszíne, és egyben a világ legnagyobb Beethoven-gyűjteményének lelőhelye. A benne lévő múzeum részletesen bemutatja a virtuóz zeneszerző életét és az egész életművét több mint 150 eredeti tárgy, köztük kéziratok, képek, levelek, bútorok és használati tárgyakon keresztül. A múzeum 2019. december 16-án nyílt meg újra a felújítások után, amely során új területtel is gazdagodott az intézmény.

    A dátum nem véletlen, az újranyitást Beethoven születésnapjához, azaz december 16-hoz kötötték – a szakirodalom szerint azonban csak feltételezni lehet ezt a napot. Abban az időben ugyanis még nem készültek polgári anyakönyvek, így csak Beethoven 1770. december 17-i kereszteléséről maradt fenn hivatalos adat. És mivel a keresztelőt általában a gyerek születésének napján vagy másnap tartották, ezért valószínűleg Beethoven december 16-án születhetett. Ezt a két dátumot egyébként a magyar, az angol és a német nyelvű wikipedia-szócikkek is vegyesen használják, előbbi születési dátumként adja meg 16-át, utóbbi kettő pedig a megkeresztelésének napjaként említi december 17-et. 

    Mindenesetre jelen pillanatban a Beethoven-ház a koronavírus-járvány miatt január 11-ig zárva tart, de érdemes figyelni az aktuális bejelentéseket ezen az oldalon.

    Beethoven-házThomas Wolf/www.foto-tw.de/wikipedia

    Ha pedig egyszer egy Beethoven tematikájú utazáson veszünk részt, akkor érdemes követni a Beethoven-körutat, ami összesen 17 olyan helyszínt köt össze, amely valamiért kapcsolódik a művészhez.

    Aztán ott van a Beethoven-fesztivál, amelyet 1845 óta minden évben ősszel rendeznek meg. Az eseményen négy héten keresztül nemzetközi zenekarok, együttesek és szólisták hetven koncertet adnak húsz bonni és további Rajna-vidéki helyszínen. Az előadóművészek a Beethoven-életművet modern zenekari hangzással párosítják, de színház-, tánc- és dzsessz előadásokat is rendeznek. Hasonlóan népszerű program egyébként a Beethoven-hét is, amelyet minden év január végén vagy február elején tartanak, és kifejezetten a kamarazenére fókuszál.

    Bár jelenleg felújítják, de 2022-ben már érdemes lesz megnézni a Rajna-parton található, műemlékvédelem alatt álló koncert- és rendezvénytermet, a Beethoven-csarnokot is. Ez a német zenekarok krémjéhez tartozó, 106 fős Beethoven-zenekar művészi otthona. A zenekar minden évadban mintegy 120 operaelőadást és 50 koncertet visz színpadra.

    Tavaly, időszakos installációként, 700 darab mosolygó Beethoven-szobor került a bonni Münsterplatzra. A mosolygó szobrok Beethoven egyik legismertebb szerzeményére, a IX. szimfónia Örömódaként ismert utolsó tételére utalnakForrás: nitpicker / Shutterstock

    Beethoven-szobor is van Bonnban, nem is egy

    A Münsterplatzon áll a drezdai szobrász Ernst Hähnel alkotása, amit adományokból finanszíroztak, és 1845-ben avattak fel az előbb említett Beethoven-fesztivál keretein belül. De találunk egy monumentális ülő Beethoven-szobrot a Rheinaue Parkban is – az alkotás Peter Breuer egy 1914-es tervére vezethető vissza. Franz Rotter szobrász keze munkáját dicséri a bonni Redoutenpark központi részén felállított Beethoven-fej, amely a Bad Godesberg városrészben található. És 1990 óta áll a Beethoven-csarnok előtti nyilvános parkban egy egészen meglepő szobrászati megoldásokat alkalmazó Beethoven-fej, amely Klaus Kammerichs munkája.

    Beethoven-emlékmű a MünsterplatzonNémet Turisztikai Hivatal

    2014-ben egy színes Beethoven-figura is társult a szabadtéri műemlékekhez, Markus Lüpertz szobra a Stadtgarten parkban. A Beethoven-ház kertjében a művész nyomába eredők szintén több Beethoven-mellszobrot találnak, köztük az ismert, már 1905-ben itt felállított szobrot, amely Naum Aronson műve.

    Ezeket keressék a Rajna mentén!

    Koblenzben található Beethoven édesanyjának, Maria Magdalénának a szülőháza, akinek az életét grafikákon, festményeken, használati tárgyakon, hangszereken és régiségeken keresztül ismerhetjük meg. De a kiállításon láthatunk kettejükről szóló ábrázolásokat is a 20. és a 21. század művészetének értelmezésében.

    Beethoven édesanyjának szülőházaHolger Weinandt/wikipedia

    Beethoven életében fontos szerepet játszott a Michaelsberg-apátság Siegburgban, ahol fiatal korában orgonistaként dolgozott. A volt apátság épületei közül csak a templom látogatható napközben.

    Beethovenről egy parkot is elneveztek Kölnben. A Beethovenpark egy több mint 40 hektáros, érintetlen természeti tájpark, a hozzá tartozó különleges kerttel együtt a város számos zöldfelületeinek egyike.

    Michaelsberg-apátságDaniel Tibi/daniel-tibi.de/wikipedia

    Ezeket se hagyja ki, ha már Németországban jár!

    Az augsburgi Beethoven-negyed 1880. és 1910. között előkelő polgári lakónegyedként jött létre, ma a város egyik legexkluzívabb lakónegyedeinek egyike. Fontos megemlíteni a berlini Állami Könyvtárat (Staatsbibliothek) is, amely Beethoven biográfiai forrásainak az egyik legjelentősebb gyűjteménye. Számos kottakézirat, jegyzetfüzet és levél mellett a valaha köztulajdonba került kézírásos zeneszerzői örökségének egyharmadát tartalmazza, közte Beethoven 9. szimfóniájának eredeti kéziratát, amely az UNESCO szellemi világörökségének része.

    Beethoven-kéziratNémet Turisztikai Hivatal

    Beethoven 9. szimfóniájának premierjét a berlini régi színházban (Schauspielhaus) tartották – a járvány miatt jelenleg ez is zárva van, de várhatóan az újranyitást követően ismét minden szombat délután hallhatók lesznek majd a géniusz és zenei környezetének kamarazenei művei a Konzerthaus Berlin Beethoven-termében. A lipcsei Gewandhaus épülete és világhírű zenekara az összes Beethoven-szimfóniát felvette már Kurt Masur karmester vezetésével, és minden év utolsó napján külön előadást rendeznek a 9. szimfóniára – sajnos az idei évben ez elmarad.

    Koncerthaus BerlinbenAnsgar Koreng/wikipedia

    A lipcsei Képzőművészeti Múzeumban látható a valószínűleg legismertebb, Max Klinger által 1902-ben megalkotott Beethoven-szobor és a múzeum előtt egy kortárs Beethoven-variáció Markus Lüpertz alkotásában. A Regensburg mellett található Walhallában, amely a német történet és kultúra hőseinek terme, szintén találkozhatunk a zeneszerző emlékével. Nürnbergben pedig Konrad Roth szobrász által 1927-ben megalkotott márvány Beethoven trónol a St. Johannisban a Neutorgrabennél.

    Max Klinger Beethoven-szobraDguendel/wikipedia

    Rostockban, a balti-tengeri hanzavárosban pedig az érdeklődők szintén láthatnak egy Paul Wallat által alkotott Beethoven-domborművet, és Frankfurt am Main városában, a Taunus-parkban is található egy Beethoven-emlékmű, amelyet 1926. és 1948. között Georg Kolbe alkotott.

    Forrás: Travelo
    Európa legeslegújabb óvárosát Frankfurtban kell keresni!
    Frankfurt igazi világváros felhőkarcolókkal, napi több mint hatszázezer ingázóval és Európa pénzügyi központjával, mégis tele van a város hangulatos kis részletekkel, amit turistaként is élvezhetünk. Ráadásul Frankfurt nemrég kapta vissza a második világháború során lebombázott óvárosát is, amelyet két éve az elsők között mi is bejárhattunk. Tartsanak velünk olvasóink is az újjáépített történelmi negyedbe, erre tessék!
    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!