Mesterséges intelligencia fejezi be Beethoven 10. szimfóniáját

Csak néhány vázlat maradt fenn Ludwig van Beethoven feljegyzései között a tervezett 10. szimfóniájáról, amelynek komponálását meghiúsította a német zeneszerző 1827-ben bekövetkezett halála. Most zenetörténészek és számítógépes szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy befejezzék a zeneművet mesterséges intelligencia segítségével Beethoven születésének 250. évfordulójára, amelyet 2020-ban ünnepel a világ – írja az MTI.

Beethoven egyik munkájaForrás: cocoparisienne/Pixabay

Lenyűgöző a haladás, még akkor is, ha a számítógépnek még igen sokat kell tanulnia" – idézte Christine Siegertet, a bonni Beethoven-ház archívumának vezetőjét a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportál.

Siegert meggyőződésének adott hangot, hogy Beethoven áldását adná rá, mivel ő is kora újítójának számított. Hangsúlyozta, hogy a zenemű nem fogja veszélyeztetni Beethoven örökségét, nem fognak úgy tekinteni rá, mint életműve részére.

A projektben gépi tanulási technológiát használnak, a számítógépbe betáplálták Beethoven valamennyi művét, és az most próbálja megkomponálni a szimfónia lehetséges folytatását a zeneszerző stílusában. A megszületett végső nagyzenekari változatot április 28-án fogják bemutatni Bonnban, a zeneszerző szülővárosa az évfordulós ünnepségek középpontjában áll. A hétfőn kezdődő és 2020 decemberében záródó emlékév során Németország-szerte ezernyi koncertet, operaelőadást, kiállítást és konferenciát rendeznek.

Az emlékév alkalmából Monika Grütters német kulturális miniszter megnyitotta hétfőn Bonnban a zeneszerző szülőházát annak átfogó renoválása és kibővítése után.

A zeneszerző szülőháza Bonnban, a Bonngasse 20 szám alatt, ahol most a felújított múzeum várja a látogatókatForrás: Sir James/Pixabay

A ház a világ legnagyobb Beethoven-gyűjteményével rendelkezik, évente több mint 100 ezer látogatójával a világ egyik leglátogatottabb olyan múzeuma, mely zeneszerzőhöz köthető.

A múzeum felújítása után nemcsak puszta emlékhely: informatív, többnyelvű, multimédiás bemutatóhely. Az egyik teremben például Beethoven-korabeli hangszerekkel koncertet is rögtönözhetnek a látogatók.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek