Megvan a dátum: Ekkor nyit az ország legújabb fürdőkomplexuma

Az év elején beszámoltunk róla, hogy idén adják át az ország legújabb hazai vízi élményparkját; a helyszíne pedig Győr lesz. A beruházás befejezése egyértelműen a 2023-as év legnagyobb dobása, és már nem kell sokat várunk rá, ugyanis hivatalosan is bejelentették mikor vehetjük birtokba az RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdőt. 

Az idei év lejelentősebb fürdős újdonságának a győri fürdőkomplexum átadása számít. Korábban júniusi átadásról lehetett hallani, ami úgy tűnik, hogy meg is valósul, mivel bejelentették, hogy a vadonatúj létesítményt 2023. június 17-én, szombaton nyitják meg a nagyközönség előtt – írják a Termal Online oldalán.

RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő - GyőrForrás: Facebook/RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő Győr

A győri beruházás 2021 elején vette kezdetét, az eddigi Rába Quelle fürdő mellé egy hatalmas vízi élménypark épült, ahol a fő attrakciónak a szódásszifon-alakú csúszdatorony számít majd, de emellett megújul a fedett fürdő is.

A komplexum új nevet is kap, a korábbi Rába Quelle helyett az RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő elnevezést fogják használni.

De amíg várunk az RQ nyitására, addig sem szenvedünk majd hiányt termál- és élményfürdőkben, mivel egyre több hazai komplexumban érnek véget a szükséges karbantartási munkálatok és a részleges üzemszünetek a következő hónapokban. 

Sőt, március elején már meg is nyitott a karcagi Akácliget Gyógyfürdő, a szegedi Anna Fürdő, és március 11-12-től a Siklós Thermal Spa fürdőkomplexum is újra várja a vendégeket.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek