Most, hogy karantén nélkül utazhatunk Szerbiába, akár egy strandolást is betervezhetünk a szomszédban. De arra figyelni kell, hogy milyen szabályok mellett fürdőzhetünk Vajdaság városi fürdőhelyein.
![](http://cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/2005/20200527uszas-medence-kislany-uszodeszka-nyar.jpg?w=800&h=533&t=5)
A fürdőhelyeken számítanunk kell majd hangszórókon keresztül közölt figyelmeztetésekre a megfelelő távolság betartásáról és más óvintézkedésekről, illetve figyelni kell a kávézókban és fagylaltozókban fennálló szabályokra is, főleg a kézfertőtlenítésre és a távolságra. Ezek a szabályok más vendéglátóhelyekre is érvényesek.
Amennyiben úgy döntünk, hogy Vajdaságba indul strandolni a család, akkor idén ne vigyünk magunkkal különféle úszó alkalmatosságokat, mint például csónakot, úszó-deszkát, úszógumit vagy strandlabdát, ugyanis a használatuk nem megengedett.
Az előírások szerint a strandokon a vizet rendszeresen ellenőrizik, a mentőtorony megközelítése 2 méteren belül tilos, továbbá fontos tudni, hogy a mentőfelszereléseket a látogatóknak nem szabad megérinteniük - tudtuk meg a vajdasági Magyar Szó napilap híréből.