Ebben a belga városban nem lehet csak úgy besétálni a strandra

A belgiumi tengerparti városban, Oostende-ban úgy döntöttek, hogy idén nyáron nem lehet csak úgy besétálni a legnépszerűbb helyi strandra. Csak előzetes regisztrációval lehet megmártózni a tengerben és kifeküdni a napra. 

Knokke strand, OostendeForrás: Shutterstock / Készítette: periscope

A korlátozás a Knokke strandra vonatkozik, ahol nemrég elszeparált fülkéket is kialakítottak a családok részére, ahol megfelelő biztonságban, kellő távolságra pihenhetnek más családoktól.

És úgy tűnik, az idei nyárra nem ez lesz az egyetlen újdonság a helyi tengerparton. Mielőtt a napozni vágyók felkerekednének a strandtörölközőjükkel, online kell helyet foglalniuk, majd a visszaigazolással lesz lehetőségük belépni a homokos partszakaszra. Az intézkedést egyrészt azért vezetik be, mert így az odaérkezők biztosak lehetnek abban, hogy lesz számukra hely, továbbá ezzel könnyebben tudják koordinálni, hogy mennyien tartózkodnak egyszerre a homokos parton.

Foglaláskor előnyben részesítik a város lakosait és a tengerparti szállodák vendégeit.  

Belgiumban eddig 9 ezren haltak bele a koronavírus szövődményeibe – ezzel a számmal első helyen állnak Spanyolország és Olaszország után - írja a szerb 021.rs hírportál.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek