Edzés közben vesztette életét a jetpackkel repülő világrekorder

A francia Vincent Reffet a Jetman Dubai csapatának a tagja volt, akik jetpackkal, azaz egy rakétaszerű hátizsákkal a hátukon repkednek. A 36 éves francia extrém sportoló tegnap a sivatagban, edzés közben vesztette életét, áll a Jetman Dubai közleményében. Ezen a február 14-i felvételen a sportoló látható.

A Guardian cikke szerint a szervezet nem részletezte a történteket, csak annyit mondtak, hogy szorosan együttműködnek az összes érintett hatósággal. Közeleményükben azt írták, Vince tehetséges sportoló volt, a csapat nagyon szeretett és megbecsült tagja. Szeretettel gondolnak a családjára és együtt imádkoznak velük, valamint mindazokkal, akik ismerték és együtt dolgoztak vele.

Úgy gondolom, hogyha nagyot álmodsz, és ha szereted, amit csinálsz, akkor minden lehetséges" – mondta egy korábbi interjújában Reffet.

Ő pedig tényleg nagyot álmodott. Bázisugrást is végrehajtott a világ legmagasabb épületéről, a 828 méter magas dubaji Burj Khalifaról, amivel világrekordot döntött, emellett aranyérmet szerzett szabadrepülő ejtőernyősként, és a Red Bull extrém sportolójaként is. Az extrém sportok szeretetét a szüleitől örökölhette, mivel ők is ejtőernyősök voltak. 

Madárként szeretett repkedniForrás: Vincent Reffert/Facebook

A dubaji közönségnek Reffet volt a kedvence a Jetman Dubai csapatból, akik jetpackkal a hátukon akár 50 km távolságra is elrepülnek, maximális sebességük meghaladja a 400 km/h-t, és elérhetik a 6100 méter magasságot is. „Ez a szabadság érzése. Amikor ejtőernyőzöm, olyan hatalmas szabadságérzés fog el, mintha oda tudnék menni, ahová csak akarok, de mindig leérkezek. Ezzel a jetpackkal viszont repülni tudok, mint a madár" – mondta Reffet még 2015-ben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek