Ma van a környezetvédelemi világnap! Mi is besegíthetünk!

A Környezetvédelmi világnap egy jelzés értékű zöld nap, ami a környezet megóvásra és a cselekvésre buzdít mindenkit. 2022-ben pedig a téma szó szerint égetőbb, mint valaha. Többek között június elején érkezett egy hír, miszerint a klímaváltozás következtében a Franciaországtól Ausztriáig terjedő alpesi régió fahatár feletti területének 77 százaléka zöldebb ma, mint 1984-ben. Ez pedig azt jelenti, hogy bár kicsit, de az 1700 méter feletti hótakaró csökkenése már mérhetővé vált, így a kizöldülés mértéke ezen a helyen, egyáltalán nem pozitív fejlemény.

Védelemre szorul, ha ilyennek szeretnénk megtartani!Forrás: ilyessuti / 584 images/Pixabay

A Környezetvédelmi világnapot egyébként 1972 óta június 5-én tartják világszerte. Célja, hogy széles körben felhívja a figyelmet a fenntarthatóság fontosságára, a környezetvédelmre és népszerűsítse a körkörös gazdaságot.

Néhány tudatos lépéssel már mi is tehetünk azért valamit, hogy részesei legyünk ennek az odafigyelő közösségnek. Többek között kiszámolhatjuk az ökológiai lábnyomunkat, aminek eredményét megnézve változtathatunk a napi szintű kiadásainkon, közlekedési rutinunkon, a felesleges csomagolások halmozásán és az energiafelhasználásunkon is.

A következő lépés lehet a szelektív hulladékgyűjtés. Ez az egyik legegyszerűbb módja az életvitelünk során keletkezett hulladék csökkentésének. A termékeket újrahasznosíthatjuk mi magunk, vagy ha a szelektívbe kerül, akkor értékes másodnyersanyag lehet az ipar számára. Az így újrahasznosított hulladék segítségével nincs szükség újabb anyagok bányászatára, fák kivágására.

A komposztálásról ma már rengeteg jó forrásból tanulhatunkForrás: Jerome.Romme / Shutterstock

Szintén nem nagy dolog nekünk, de annál fontosabb a Földünknek, hogy mindig kapcsoljuk le a lámpát magunk mögött. Kapcsoljuk ki a tévét, ha nem nézzük, és zárjuk el a vizet fogmosás közben. Illetve ha van rá lehetőség, használjunk mosogatógépet, mert kevesebb vizet fogyaszt, mintha kézzel mosogatnánk.

Egy kicsit több előkészületet igényel - ezt más tapasztalatból is tudjuk - a komposztálás. Akinek kertje van, az egyszerűbben meg tudja oldani, de ma már társasházba való komposztálók is kaphatók és készíthetők. Erről a témáról bővebben ebben a "Hogyan komposztálj otthon!" című anyagunkban olvashattok. De persze Budapesten egyes kerületeben már kihelyezett közösségi komposztáló helyek is vannak. 

Magaságyások Mechwart kertbenForrás: Travelo.hu

Az egyik kedvenc lehetőségünk, amivel egyszerre a környezetvédelemért, az ökológiai lábnyom csökkentésért és a kistermelők megsegítéséért is tehetünk valamit, az az, ha a piacon, magyar termelőktől, magyar földben termett zöldségeket, gyümölcsöket vásárolunk, ha tehetjük. 

Ennek a továbbfejlesztett változata a közösségi kertészkedés, ha nem vagyunk olyan szerencsések, hogy saját kertünk legyen a városon kívül. Ez a megoldás összehoz bennünket hasonló gondolkodású emberekkel és ismét le vesz egy kis terhet a Földünk válláról. Arról, hogy "Hogyan lehet kertünk a város forgatagában" nemrég írtunk egy átfogó anyagot itt az oldalon. És ez még mindig csak pár lehetőség, amivel részesei lehetünk Földünk megóvásának. Alább, a kapcsolódó cikkek között még találtok pár megmozdulást.

Ezek is érdekelhetnek