Hogyan lehet kertünk a város forgatagában? Utána jártunk a közösségi kerteknek

A közösségi kertek röviden és egyszerűen nem mások, mint olyan földterületek, amelyeket egy közösség közösen gondoz. Kicsit hosszabban pedig egy olyan falatnyi kert a nagyváros forgatagában, ahol városi emberként is megtapasztalhatjuk milyen érzés, ha a gazolás, kapálás és palántázás után, megjelennek az első kövér paradicsomok, uborkák és cukkinivirágok.

Amint a KÉK - Kortárs Építészeti Központ oldalán keresztül megtudtuk - Budapest legtöbb közösségi kertjének kialakulása az ő közbenjárásukkal valósult meg - a kertek kihasználatlan városi területeket kapcsolhatnak vissza a városhoz. Az elkötelezett lakók pedig a tulajdonos engedélyével kertet varázsolnak az elhagyott telekre, és zöldséget, virágot, fűszernövényeket, gyümölcsöt termesztenek saját fogyasztásra.

Közösségi kert a Mechwart-ligetbenForrás: Travelo.hu

De ezeknek a kerteknek nem csak a kertészkedés a célja, közösségformáló szerepe is van, hiszen különböző korú és hátterű emberek szerveződnek ezeken a kis zöldterületeken közösségbe. A kertészkedés során pedig olyan szemléletmódot is elsajátíthatnak, amit az élet más területein is gyakorolni lehet: például a környezettudatos, egymás segítő munkát. 

A kertek gondozása és a termesztés többféle módon is megvalósulhat. Van olyan helyszín, ahol a tagok közösen gondozzák az egész területet, de általában inkább mindenkinek saját parcellája van, vagy osztozik valakivel. Így van megoldva például a 2. kerületi Mechwart-ligetben található Mechwart kert is, ahova mi is kilátogattunk. Az elkerített kert nem túl nagy, de pont akkora, hogy a parcellákban salátát, fűszernövényeket, spenótot vagy petrezselymet termeljenek a lakosok, akik korábban már igényelték a saját parcellájukat.

Magaságyások Mechwart kertbenForrás: Travelo.hu

Az elkerített rész mellett több magaságyás is helyet kapott a kertben. Valószínűleg ezek közül pár darab még szabad, vagy frissen lettek elvetve benne a magok, mert ott jártunkkor csak egy fej saláta dugta ki a fejét a földből. A másik részen viszont már gyönyörűen zöldelltek az eper levelei.

Első lépések, látogatható kertek

Amint már említettük a Kortárs Építészeti Központ 2010 óta foglalkozik a – Nyugat Európában és az amerikai kontinensen évtizedes hagyományokra visszatekintő – közösségi kertek hazai elterjesztésével. Szép lassan kidolgozta a kertek létrehozásának módszertanát, jogi hátterét, hazai környezetre adaptálható modelljeit, később pedig oktatással, tanácsadással segítette a mára jórészt önszerveződővé vált mozgalom kialakulását.

A budapesti közösségi kertek azóta bebizonyították, hogy akkor is lehet bensőséges viszont ápolni az anyafölddel, ha a betondzsungel közepén élünk. Bár vannak kertek melyek idővel megszűntek, és mára visszahódította őket a természet, mint például az elsők között megalakult Lecsó Kertet, amit a Millenáris területén hoztak létre még 2011-ben, vagy a Leonardo Kert a Corvin-negyedben, ami 2012-től egészen 2018 márciusáig működött, egészen addig, amíg a terület beépítésre nem került.

De a kertek nagy része nem a nyilvánosságnak szól, rejtve marad a kíváncsi szemek elől, és csak azok csodálhatjuk meg őket, ha tudjuk hol keressük. A KÉK és a Városi Kertek Egyesület adatbázisai kiindulópontok lehetnek.

Működő, klímatudatos kertként felkereshetjük - csak előtte kérjünk engedélyt - Kisdiófa Közösségi Kertet, ami egyszerre díszkert, gyógy- és fűszernövénykert, közösségi komposzt fogadó hely, pihenőkert, tankert és veteményes is. A kert tulajdonosa a VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és 2016 óta működik. 

Közösségi kert Erzsébetváros közepénForrás: ©Schöff Gergely/ Kisdiófa Közösségi Kert / FB

Érdemes tudni, hogy minden hónap első szombatján Nyílt Napja van a kertnek, minden hétfőn van Komposzt fogadó átvevő ügyelet, és a nyilvános rendezvények, események alkalmával is látogatható a kert.

A közösségi kerteknek számos fajtája és meghatározása létezik: vannak városi, külvárosi és vidéki változatok, veteményes, dísz-, gyümölcsös vagy tankert. De a fenti kertet alapul véve olyan is van, amiben szinte minden megjelenik egyszerre. A megvalósulás formája szerint léteznek tisztán a közösséghez tartozó vagy egyéni tulajdonban lévő parcellákból álló telek, de olyan is van, amit iskolák vagy kórházak udvarán, önkormányzati telkeken vagy használaton kívüli építési területen alakítanak ki - olvasható a KÉK oldalán.

Közösségi kert a Mechwart-ligetbenForrás: Travelo.hu

Szintén itt írnak arról, mi kell ahhoz, hogy valaki parcellát kaphasson egy-egy hozzá közel eső kertben. Az első és legfontosabb feltétel, hogy rendszeresen gondozza a kapott parcellát. Ha ezt nem teszi meg, a figyelmeztetés után a területet kisorsolják a többi igénylő között. Emellett egy éves hozzájárulása is van a kerteknek, amit a fenntartásra fordít az adott tulajdonos - ez minden kertnél változó.

Csárdás, IBIS és Zug

A Csárdás Kert a A Magyar Telekom Nyrt. támogatásával és a Kortárs Építészeti Központ szervezésében valósult meg Újbuda területén, a Csárda utcában. A közel 600 m2 -es terület több mint felén folyik jelenleg kertészkedés.

24 szabadföldi, és 3 db emelt ágyás, egyenként 7 m2 nagyságú egyéni parcellán kívül 131 m2 áll rendelkezésre közös növénytermesztésre. Van ehető virágos közös parcella, dísznövények és közös málnás is. A kertben mindig tartanak Garden Partikat bográcsozással és vezetésekkel, de a Facebook-oldalukon látható képek szerint egy nyári, hajnali öntözéses nap is ünnepnapnak számít.

Az IBIS Közösségi Kertet 2016-ban alapították az IBIS Budapest Citysouth Hotel jóvoltából, a hotel hátsó parkjában.

A Kert jelenleg 40 db, 6 m2 nagyságú szabadföldi parcellával és 200 m2, közös művelésben gondozott, többek között emelt ágyással is rendelkezik, melynek egy része a Hotel konyháját látja el fűszernövényekkel, ehető virágokkal és idényzöldségekkel. A kert 8-tól 20-ig tart nyitva, és ahogy az összes többi kertnél, itt sem használnak vegyszereket a permetezésnél, trágyázásnál.

A ZUG - Zuglói Közösségi Kert szervezője a ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, melynek célja, hogy összefogja és teret adjon azoknak a kertészkedni vágyó, ám saját kerttel nem rendelkező zuglói lakosoknak, akik szívesen alakítanak ki közösen egy olyan városi zöldfelületet ahol zöldséget, gyümölcsöt, fűszernövényeket lehet termeszteni.

A helyszín természetesen - a képeke elnézegetve - közösségi térként is funkcionál, számos közösségi programnak helyszínt ad és összefogja a lakóközösségeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek