Idén elmarad London egyik leglátványosabb télindító attrakciója

Míg egy spanyol városban, Vigóban már javában karácsonyi pompában díszelegnek az utcák, és azt tervezik, hogy idén elkészítik a világ legnagyobb ünnepi delkorációját, addig Londonban most fújták le a Hyde Park Winter Wonderland, azaz a Téli Csodaország rendezvényt. Az esemény novemberben kezdődött volna, de a koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg. Londonban a Winter Wonderland a város egyik legnépszerűbb látványossága azóta, hogy 2007-ben először elindult. Tavaly több mint hárommillióan ünnepelték ott a karácsonyi időszak kezdetét – írja az Evening Standard. 

Ez az, ami idén hiányozni fog LondonbólForrás: Winter Wonderland/Facebook

Az utazási korlátozások miatt idén nem lehet megtartani a rendezvényt. A szóvivő elmondta: „Nehéz szívvel vesszük tudomásul, hogy a Hyde Park Winter Wonderlandet idén nem lehet megrendezni. Csapatunk fáradhatatlanul dolgozott és minden lehetőséget megvizsgált annak reményében, hogy megtarthatjuk ezt az eseményt, ünnepi jókedvvel megtöltve Londont, amire oly nagy szükség lenne."

A látvány messzeföldről odavonzotta a turistákatForrás: Giles Smith - www.gilosco.pe/Giles Smith/Winter Woönderland/Facebook

Hozzátették, hogy a COVID-19 miatti egészségügyi problémák, utazási korlátozások és bizonytalanság fényében, valamint ennek az eseménynek léptékét figyelembe véve nem találtak módot arra, hogyan tudnák azt lebonyolítani anélkül, hogy ne szenvedjen csorbát egy ilyen különleges esemény.

Idén mindennél jobban szükség lett volna a jókedvre, de a rendezvényt nem tudják biztonságosan megtartaniForrás: Giles Smith - www.gilosco.pe/Giles Smith/Winter Wonderland/Facebook

A Winter Wonderland általában egy hagyományos német karácsonyi vásárnak is otthont ad, ahol több mint 100 faház kínál művészeti tárgyakat, ajándékokat, ékszereket és karácsonyi dekorációkat. Emellett olyankor ott található az Egyesült Királyság legnagyobb szabadtéri jégpályája, valamint karácsonyi cirkusszal, jégszobrász műhelyekkel, stand up comedy fellépőkkel, ünnepi túrákkal és egy óriási, 70 méter magas óriáskerékkel is büszkélkedhet.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek