A magyar El Camino egy szakrális állomása élvezetes családi kirándulás is lehet

Spiritualitás, transzcendens élmények, hit, de minimum útkeresés és az önismeret mélyebb bugyrai – erre asszociálunk, ha zarándokútról hallunk. Az El Camino magyar szakaszaként is ismert Szent Jakab-út bencés kolostorokat összekötő ága, a Camino Benedictus a tihanyi bencés apátságtól indul, és mintegy 170 kilométer után ér a több mint 800 esztendős Szent Jakab-templomhoz. Ezúttal ennek az útnak nézzük meg egy olyan állomását, amely a maga szakralitásában családdal, kisgyerekkel, akár autóval megközelítve is sokat adhat.

A bencés monostor: a labirintus, a botanikus kert és az ötvösműhely hangulata különleges

A Veszprém megyei Bakonybél már önmagában véve meseszerű hely: hegyes-völgyes, sűrű erdőkkel borított vidék, hangulatos kirándulások helyszíne. A Szent István-korabeli Szent Mauríciusz Monostor az 1200 fős falu közepén áll, és az elmúlt években nagyobb felújításon esett át. A monostor, a bencés szerzetesek lakhelyének szomszédságában áll a templom, ahol reggel, délben, délután és este bárki csatlakozhat az imaórákhoz. A bencések rendkívül nyitottak, örömmel fogadják a vendégeket. A látogatóközponthoz tartozik egy zarándokudvar, a monostorban rendszeresen látogathatók kiállítások, és van egy kávézó is, ahol megpihenhetünk.

Szent Mauríciusz MonostorFotó: Polyák Attila / Travelo

A monostor kőburkolatában egy labirintus várja a gyerekeket, amelyet körbejárni jó móka, de a felnőttek számára mélyebb jelentése is van az útnak: 5000 évvel ezelőtt a labirintus szimbolikája a pogány természetkultuszhoz kapcsolódott, a halálból való újjászületés jelképeként tekintettek rá. Később aztán, a középkorban a keresztény értelmezés nyert magának teret: az útvesztő azt a nehéz és viszontagságos utat jelképezi, amely a lélekre vár, ha közeledni kíván Istenhez.

Szintén tanulságos túra az óvodások és kisiskolások számára a monostorhoz tartozó botanikus kert, ahol külön gyógynövénykert is található. A kertben a gyógynövények és a ritkaságok mellett gyümölcsfák és zöldségpalánták is vannak, amelyek összessége minősített biogazdálkodás eredménye, a szerzetesek és az önkéntesek napi szinten dolgoznak a területen. Ha jókor érkezünk, akár még arra is lehetőség nyílik, hogy az adalékanyagoktól mentes monostori lekvárok és szörpök készítésébe is betekintsünk, de a monostornak van gyógynövényes csokoládéja és bora is.

Kattintson bármely képre, gazdag galéria nyílik belőle!Fotó: Polyák Attila /Travelo

Aki előre egyeztet a bencésekkel – akik amolyan modern szerzetesként a Facebookon is jelen vannak és örömmel válaszolnak a megkeresésekre – akár még Anzelm testvér ötvösműhelyébe is betekintést nyerhet. Vásárhelyi Anzelm évtizedek óta készít kézműves bronz kegytárgyakat a monostor területén. Főként az ősi – ötödik, hatodik századi – keresztény szimbolika szólítja meg. Itt, a közelben mindig vannak adományért elvihető könyvek, és gondolnak a gyerekekre is.

A Bakonybél-Németbánya közötti útvonal könnyen teljesíthető túra, és egyben az Országos Kéktúrának is egyik szakaszaFotó: Polyák Attila / Travelo

Veszprém megye hét természeti csodájának egyike: túra a bakonybéli Szentkúthoz

Bakonybél határában, a falu központjától egy-másfél kilométerre található a Borostyán-kő szikla, amelynek tövében három forrás fakad: ezt nevezik Szentkútnak vagy Borostyán-kútnak. A Borostyán-kő lábánál fekvő óriási sziklákat annak idején Szent Günther könnyeinek nevezték, hiszen itt, a források közelében élt Szent István királyunk spirituális segítője, a monostort alapító Szent Günther, később pedig ide vonult vissza elmélkedni Szent Gellért is.

A hagyomány szerint mindketten eltöltöttek itt néhány évet remeteségben, aminek emlékét egy kápolna, valamint egy Szent Gellértet és egy szarvasborjút ábrázoló szobor is őrzi, amely Opra Szabó István zirci szobrászművész munkája.

Fotó: Polyák Attila
Környezettudatos autózás a hibrid Vitarával
Túrázóknak vagy kalandra vágyó családoknak bátran ajánljuk a hibrid Suzuki Vitarát, amely minden elemével készen áll az újabb felfedezésekre.
A modell tervezésekor nemcsak a környezetvédelmi előírásokat tartották szem előtt, hanem az utasok kényelmét és a csomagok praktikus elhelyezését is. Legyen szó aszfaltról vagy off-road terepről, az AllGrip összkerékhajtási rendszer bármilyen útfelületen remek menetstabilitást biztosít a Vitarának. (X)

A kápolna mellett egy lépcsőn juthatunk el a gyerekek számára kimondottan izgalmas elfalazott sziklahasadékhoz, a lourdes-i Mária szoborhoz: valaha ebben a barlangban húzták meg magukat a Szent Günther és Szent Gellért nyomdokaiba kívánkozó bakonybéli remeték, a feljegyzések szerint évszázadokon át.

A kápolnát és környékét 1996-ban újították fel, és ekkor duzzasztották tavacskává a források vizét is, amelynek partján ma vadregényes, hangulatos pihenőpark várja a zarándokokat és a turistákat. A bakonybéli Szentkút 2009 óta Veszprém megye hét természeti csodájának egyikeként van számon tartva.

Úton a BakonybanFotó: Polyák Attila / Travelo

A bakonyi Gyilkos-tó Szent Hubertusz legendájával, ősfenyvessel a közelben

Több gyönyörű túraútvonalon is megközelíthető, de Bakonybéltől pár perces autóútra fekszik a Hubertlaki-tó, amely valaha az Esterházy-család vadászbirtokához tartozott. A világ bakonyi Gyilkos-tóként is ismeri, amit a híres erdélyi Gyilkos-tóhoz való hasonlatosságának köszönhet: a facsonkok és kesze-kusza ágak itt is úgy állnak ki a vízből, mint Erdélyben, az igazi Gyilkos-tónál.

A bakonyi Gyilkos-tóFotó: Polyák Attila / Travelo

Nem nehéz kitalálni, a Hubertlak név honnan származik: természetesen Szent Hubertusz legendájából. Hubertusz, az elkényeztetett aranyifjú kizárólag az érzéki örömöknek élt, amikor egy alkalommal nagypénteken vadászni indult elmélkedés és ima helyett. Épp kedvenc lován bandukolt az erdőben, amikor egy gyönyörű, hatalmas szarvast pillantott meg, agancsai között egy kereszttel. A földöntúli látvány azonnal megbabonázta, még ott a helyszínen megtért, később pedig a legenda szerint maga a pápa szentelte püspökké. A többi már történelem, a kirándulás a Hubertlaki, más néven Gyilkos-tóhoz mindenesetre igazi vadregényes túra, gyönyörű tájakkal.

A Hubertlaki-tó és környező útvonalai népszerű kirándulóhelyFotó: Polyák Attila / Travelo

Ha pedig még van a gyerekekben – és a felnőttekben – szufla, és kirándulni támad kedvünk a mesés bakonyi tájakon, a Szent Jakab út bencés vonalát követve elsétálhatunk Fenyőfőre is egy mesés szurdokvölgyön keresztül, a piros kereszt túraútvonalon át. Fenyőfő egy aprócska, végletekig elszigetelt, mégis 800 éves múltra visszatekintő falu, pazar panorámával. Nem véletlenül hívják Fenyőfőnek, gyönyörű ősfenyves öleli körül.

A facsonkok és kesze-kusza ágak itt is úgy állnak ki a vízből, mint az igazi Gyilkos-tónálFotó: Polyák Attila / Travelo

A bakonybéli kirándulást tehát nemcsak zarándokoknak, de a jól bejárható, érdekes látnivalókkal teli kirándulóhelyek miatt kisgyerekes családoknak is jó szívvel ajánljuk – ez is szakrális utazás, csak kicsit másképp.

A cikk megjelenését a Suzuki támogatta, a helyszíneket a Vitara modellel jártuk be, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek