Ne szaladjon egyből a patikába, tartson otthon mini gyógynövénytárat!

Tudatosan vagy tudattalanul számos olyan növényt használunk a konyhánkban, amelyeknek valamely szervünkre, szervrendszerünkre kifejtett pozitív hatása hozzájárul az egészségünkhöz. Dietetikusunk alábbi gyógynövénykalauzából nemcsak az derül ki, hányféleképpen lehet felhasználni ezeket, de az is, hogy mi az idei év hivatalos gyógynövénye. 

Most, hogy a Föld egy kicsit pihenőre vonult, mi pedig karanténba, talán még azok is jobban átgondolják a napi fogyasztási szokásaikat és az étrendjüket, egészségüket, akiket a téma eddig hidegen hagyott. Jó alkalom ez arra is, hogy kicsit végignézzük a kamra, hűtő rejtett zugait (amit a liszt és a cukor mögött találunk), és átgondoljuk, mit érdemes betárazni az egészségünk megóvása érdekében.

A megfelelően összeállított étrend, a rendszeres mozgás és a kellő pihenés mellett van még egy terület, amellyel sokat tehetünk az egészségünk megőrzése, védelme érdekében: mégpedig a különféle gyógynövények. Ezekből talán még azokban a háztartásokban is akad, ahol senki sem érez késztetést a fitoterápia iránt. Nem biztos, hogy gyógyító célzattal vettük ezeket, lehet, hogy csak fűszerként, finom teaként vagy esetleg megszokásból, mert már a nagyi is tartott belőle otthon szükség esetére. És milyen jól tette!

A fotó a Travelo két évvel ezelőtti zánkai tanulmányútján, a Gyógynövény-völgy Látogató- és Oktatóközpontjában készült, ahol mintegy 500-féle gyógynövényt termesztenek, több mint 7000 négyzetméteren. A helyről egy egész galériánk van, kattintson a fotóra!Forrás: Csudai Sándor / Travelo

De pontosan mit hívunk gyógynövénynek?

Az olyan hatóanyag-tartalmú növényeket, amelyek élettani hatást fejtenek ki más élő szervezetre, és betegségek gyógyítására is felhasználhatók. A gyógynövényekből kivont hatóanyag neve pedig a drog. Ami itt kicsit más értelmet nyer, mint a kábítószerek esetében. Mondjuk, azért egy-két gyógynövényt biztosan találunk, amelyek hallucinogének tudnak lenni, de most nem ezekről lesz szó.

Honnan szerezzük be?

Ahogyan az élelmiszerek, gyógyszerek esetében kiemelten fontos a megfelelő minőség, úgy a gyógynövények esetében is fontos tudni, honnan származnak. Már csak azért is, hogy tudjuk, milyen tisztaságú az adott növény, és biztosan az-e, aminek vettük. Az sem mindegy, hol teremnek. Hiába ismerjük fel már némi rutin után a különféle gyógynövényeket, ha egy poros, benzingőzös út mellett szedjük le – ezzel valószínűleg nem segítünk a szervezetünknek, ahogyan nem szívesen ennénk az ugyanitt termesztett vagy árult zöldségből, gyümölcsből sem.

Ezért a legjobb, ha ellenőrzött, megfelelő módon tárolt gyógynövényt vásárolunk, például herbáriában vagy patikában. Abban az esetben, ha mondjuk nem teakészítésre használjuk, hanem fűszer formájában, természetesen az élelmiszerboltokban is hozzájuthatunk a megfelelő gyógynövényhez (mint például a bazsalikomhoz, oregánóhoz, kurkumához, rozmaringhoz...).

Forrás: Csudai Sándor / Travelo

Hogyan alkalmazzuk?

A gyógynövényeknek felhasználhatjuk az extrakcióit (amikor valamilyen kivonó szer révén nyerték ki a hatóanyagot), a forrázatait (ez az infúzió), a főzetét (decoctum), macerátumát (amikor áztatással vonjuk ki a hatóanyagot), a préselt nedvét, a párlatát, a vizes vagy alkoholos kivonatát (extractum, a vizes a solutio, az alkoholos a tinctura), az olajos kivonatát (oleum) vagy a száraz kivonatát (pulvis). Ez így lehet, hogy még mindig nagyon idegnnek tűnik, de sokkal közelebbi lesz, ha azt írom, hogy belsőleg többek között teaként, szirupként, illóolajként (például teába csepegtetve), porként, sőt, akár tabletta vagy kapszula formájában is magunkhoz vehetjük a különféle gyógynövényeket, ha éppen nem tinktúra (az adott drog alkoholos, vagy víz-alkohol keverékével készített kivonata), esetleg mixtúra (több folyékony állapotú hatóanyag keveréke) formájában tesszük azt.

Itt máris érthető, hogy a konyhánkban, háztartásunkban mit keresnek a gyógynövények. Gondoljunk csak a megfázáskor, légúti bántalmakkor jólesően kortyolgatott kamillateára, hársfateára, vagy a természetes nyugtatóként iszogatott citromfűteára. De nemcsak elfogyasztva, hanem külsőleg is alkalmazhatjuk a gyógynövényeket gyógyfürdőként, irrigálásra, beöntésre, gargalizálásra, inhalálásra, bedörzsölésre, kenőcsként, krémként, tapaszként, pakolásként, pasztaként vagy a kellemetlen gyerekkori emlékeket idéző kúpként. Megint csak néhány példa, ami a legtöbb háztartásban szintén megtalálható: rozmaringkrém a sajgó testrészekre, eukaliptuszos kenőcs köhögésre (köszi Anyu!) vagy a kamillás ülőfürdő aranyér- vagy nőgyógyászati panaszok esetén.

Forrás: Csudai Sándor / Travelo

Mikor ne használjuk?

Persze nem lehet csak úgy nyakra főre adagolni minden gyógynövényt, mert bár természetes eredetűek, és hatásuk nem olyan drasztikus, mint mondjuk, egyes gyógyszereké, ezeket is túlzásba lehet vinni. Az adagolás mértéke függ az életkortól, mivel a felnőttek és gyermekek esetében más a testsúlyra számított mennyiség. Figyelembe kell venni az egyéni egészségi állapotot is, például asztma, ekcéma, allergia esetén a használat fokozott óvatosságot igényel, ahogyan várandósság, szoptatás idején is.

Ahogy a gyerekeknél, úgy az idősebbeknél is kisebbek adagok, de a máj és vese krónikus megbetegedései esetén is, mivel ilyenkor a szervezet méregtelenítése, kiválasztása kevésbé hatékonyan működik. A gyógyszerek szedése esetén is figyelemmel kell lenni a hatóanyagok esetleges kölcsönhatására, így figyelmeztetni kell a gyógyszert felíró orvost vagy a gyógynövény-terápiát javasló természetgyógyászt, fitoterapeutát, hogy milyen gyógyszert ill. gyógynövényt szedünk már eleve.

2020 gyógynövénye

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2013 óta minden évben megválasztja az év gyógynövényét. Idén a bíbor kasvirág (Echinacea purpurea) kapta ezt a megtisztelő kitüntetést, amelynek mind a gyökerét, mind a föld feletti részét használhatjuk. Ez a méltán népszerű gyógynövény belsőleg a közönséges megfázás tüneteinek enyhítésére és a betegség megelőzésére alkalmazható, de használják húgyúti fertőzésben is. A gyökér kivonata pattanásos bőr esetén szájon át bevéve is alkalmazható, külsőleg pedig kisebb sebek is kezelhetők vele.

A bíbor kasvirág, amely lángvörös kasvirág, vagy bíbor kúpvirág néven is ismertForrás: Couleur / Pixabay

De immunszupresszív terápia (pl. szervátültetés után), krónikus progresszív betegségek (pl. TBC, szklerózis multiplex, leukémia, HIV-fertőzés) esetén az alkalmazása ellenjavallt. Várandósság és szoptatás esetén biztonságossága nem bizonyított, ezért használata nem ajánlott.

Érdemes tehát a házipatika mellett a házi gyógynövénytárat is kialakítani otthonunkban, de az adagolás és az alkalmazás előtt egyeztessünk a témában jártas, egészségügyi végzettségű szakemberrel is a félrekezelések és esetleges mellékhatások elkerülése érdekében.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek