Kevesebb a balatoni szabadstrand, de Keszthelyen nyílt egy a kutyásoknak

Rohamosan csökken az ingyenes fürdőhelyek száma a Balatonnál. A negyven, tóparttal rendelkező önkormányzat közül húsz egyáltalán nem biztosít ingyenes strandot – írta szombati cikkében a Népszava a Balatontipp gyűjtésére hivatkozva.

Utóbbi az összes olyan balatoni szabadstrandokat működtető településeket listázta, ahol idén még ingyenesen lehet fürdeni. A listában számon tartott mintegy 45 szabadstrand között van Keszthelyen a város utolsóként megmaradt, déli szabadstrandja is, amelyre az idei nyártól már a négylábúakat is beengedik, sőt, Keszthelyi Kutyás Park és Piknikkert névre keresztelték át a területet, ahol büfé és kutyás agilitypálya is működik.

A felsorolás említi a siófoki Bethlen Gábor utca végén található Újhelyi strandot is, amely korábban fizetős strandként működött, még a kerítés és a kapu is megmaradt, de belépődíjat idén már nem szednek. Ugyanakkor a vízimalmáról és a templom melletti forrásáról ismert Örvényes település Vadkacsa névre keresztelt szabadstrandját felújítás miatt a nyár elején lezárták, és várhatóan a 2020-as szezon végéig zárva is tartják – teszi hozzá a lap.

Fonyód, Bélatelepi strandForrás: Strand.hu

A nyár elején Fonyód településének neve is gyakran került elő a sajtóban annak kapcsán, hogy a helyi önkormányzat az idei évben fizetőssé tervezte tenni a városi és a Bélatelepi strandját. Ezt azzal indokolták, hogy a koronavírus-járvány miatti védekezés finanszírozására az állam olyan fontosabb bevételi forrásokat vont el a településektől, mint a gépjárműadó, az idegenforgalmi adó vagy a parkolási díj, amely következtében az önkormányzatok nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek.

Ugyanakkor mivel ezen szabadstrandok felújítására korábban a Magyar Turisztikai Ügynökségtől kaptak szabadstrand-támogatást, így ahhoz, hogy az önkormányzat belépődíjat kérhessen ezeken a területeken, előbb vissza kellett volna fizetnie a fejlesztésükre kapott 40 millió forintot. Ezt a helyi önkormányzat nem vállalta, így a strand továbbra is szabadstrand marad, a Fonyódra látogatók idén nyáron is ingyen strandolhatnak a fentebb említett két partszakaszon.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek