Augusztusban lesz a balaton-felvidéki Utcaszínházi Fesztivál

    A tavaly debütált a kapolcsi Bondoró Utcaszínház Fesztivál szervezői március elején még gőzerővel készültek a pünkösdi hosszú hétvégére, hogy biztonságos keretek között megtarthassák az idei eseményt. Az élet azonban közbeszólt.

    Forrás: ARTzone Photography/facebook.com/bondorofesztival

    A megoldás egy szakmai összefogás képében érkezett: a Bondoró Utcaszínház Fesztivál augusztus legutolsó hetén, 28. és 30. között az összművészeti gyermekprogramként jegyzett Kapolcska Táborral és Kisfesztivállal közösen zárja a nyarat a Balaton-felvidéken - derül ki a szervezők közleményéből.

    A Bondoró Fesztivál péntektől vidám utcaszínházi forgataggal várja a családokat a tábor hétvégéjén. Az átszervezések miatt a Bondorót négy helyett három naposra csökkentették, és búcsút kellett venniük a meglepetésnek szánt külföldi attrakcióktól és koncertektől is. De szerencsére nem örökre, mert 2021-ben velük is lehet majd találkozni a következő Bondorón.

    Az összefogás ugyanakkor új programelemeket is magával hozott. A Kapolcska Táborban résztvevő diákok a Bondoró Színpadon mutatják be a hét folyamán tanult produkciókat, de a tervek között szerepel az is, hogy a fesztiválon fellépnek a művészeti tábor tanárai is. Bővebb információk a bondoro.hu oldalán találhatók.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!