Gyerekkel a konyhában karácsonykor? Nyugalom, elő a köténnyel!

Az ünnepi készülődés időszakának egyik legszebb része – a lakás feldíszítése mellett – a karácsonyi menü megtervezése, majd elkészítése, amelyben a legkisebbeknek is juthat feladat. Ahhoz, hogy békésen és biztonságban teljen az idő a konyhában is, az alábbiakban dietetikusunk ad néhány ötletet.

Már apró gyerekkoromban anyukám körül sertepertéltem a konyhában, és időről-időre egyre komolyabb műveletekben tudtam neki segíteni. Persze, én csak a szépre emlékezem, illetve arra, hogy ez valóban segítség volt, nem hátráltatás. De a szentestére tervezett menüt mi általában nem gondoltuk annyira túl, inkább az együtt töltött időre helyeztük a hangsúlyt – persze lehet, hogy ez is csak az én emlékeimben él így.

A gyereknek az ételek iránti nyitottsága a konyhából indul

Azok a gyerekek, akiket a saját szintjükön minél hamarabb bevonnak a konyhai műveletekbe, és látják, hogyan készül egy-egy étel, amihez ők maguk is hozzájárultak, többnyire kevésbé lesznek válogatósak, és nagyobb érdeklődést mutatnak a sütés-főzés, gasztronómia iránt. Persze ez nem kőbe vésett szabály, lehet, hogy nagy séf válhat a gyerekből akkor is, ha kezdetben még a konyha közelébe sem szívesen megy.

Forrás: Evgeny Atamanenko / Shutterstock

Azt is hozzá kell tenni a fentihez, hogy azért a konyha egy veszélyes műhely, egy gyereknek különösen, elég egy óvatlan pillanat, máris megtörténhet a baj. Ehhez nem kell feltétlenül a konyháig jutni, de azért ahhoz, hogy gyerekként is élvezetes legyen a konyhában töltött idő, és a szülőknek se legyen plusz stresszforrás, nem árt felkészülni – ezeket a tippeket gyűjtöttem össze.

Mire lesz nagy szükségünk?

Jó nagy adag türelemre és időre. A közös főzőcske, sütögetés nem a leggyorsabb családi tevékenység. Sokkal nagyobb káosz, kosz lehet a végeredmény, mintha egyedül vagy a párunkkal alkotnánk a konyhában, ezért ne legyenek túl nagy elvárásaink a végeredményt illetően, legalábbis kisgyerek(ek) mellett! A nagyobb tiniséfek már simán lehet, hogy leköröznek majd a tudásukkal. A kész jobb, mint a tökéletes, tartsuk mi is magunkat ehhez, és lassuljunk le együtt az ünnephez!

A bevásárló listát és a menüt is megtervezhetjük a gyerekkel 

Érdemes mindent a tervezéssel kezdeni, és vonjuk is be a gyereket abba, hogy mit fogunk sütni, főzni. A családi kedvencet készítenénk a nagymama által ránk hagyományozott receptből, vagy idén valamit újítanánk? Írjuk össze együtt a bevásárló listát, előtte persze nézzünk körbe a kamrában és a hűtőben, hogy csak azt vegyük meg, amire valóban szükség van!

Ezzel is csökkentjük a felesleges, és emiatt kidobásra kerülő élelmiszer, étel mennyiségét. Már ezzel is tanítjuk a gyerekeket, mert ők az apró dolgokat is ellesik tőlünk. Amennyiben tehetjük és megoldható, vásároljunk be közösen! Nyilván ez macera, és lassabb is lesz minden, de ha ők választhatnak ki néhány alapanyagot a listáról, akkor ezzel is növelhetjük bennük a tudatosságot és jobban rákészülhetünk a főzésre. 

Forrás: AllaBond / Shutterstock

Bevásárlás közben nevezzük nevén az egyes zöldségeket, gyümölcsöket, vagy kérdezzünk rá, hogy mik ezek, így némi játékos nevelést is becsempészhetünk ebbe az amúgy rutinnak látszó feladatba. Manapság egyre jobban elterjedt az online vásárlás, és erre a körülmények is „rákényszeríthettek" minket. A már olvasni tudó gyerek segíthet például elolvasni az árakat és a mennyiségeket, ezzel pedig a pénzügyi tudatosságra nevelést is gyakorolhatjuk. A kisebbeknek az is elég, ha csak a fotókat mutathatjuk, ők pedig rábökhetnek, hogy két azonos kategóriájú termék közül melyik tetszik nekik jobban – ez újabb lehetőséget ad az élelmiszerismeret bővítésére.

Kipakolás, beöltözés, kezdődhet a móka!

Amikor hazavittük a pakkot, vagy megjött a futár, a gyerek segíthet az elpakolásban, aztán kezdődhet is a közös kaland. Az első lépcső, hogy rendet teremtünk a konyhában és, letisztítjuk azt a munkafelületet, amin majd együtt dolgozni fogunk. Alapszabály, és ebből ne engedjünk, hogy csakis tiszta kézzel állhatunk neki a konyhai műveleteknek. Eközben már valamilyen, a gyerek életkorának megfelelő mondókát vagy dalt is dúdolhatunk, ami a helyes kézmosás fontosságát és lépéseit veszi sorra – a világjárvány hatására az interneten egyébként is megnőtt ezek választéka.

Kötényre fel! Nemcsak az otthoni ruhánkat védjük a köténnyel, de az ételeket is, mert nem szennyezzük be az esetleg a ruhán megtapadt, láthatatlan „kosszal". A konyhai kesztyű is fontos kellék, bár a legkisebbek még csak játszanak ezzel. Még ha nem is adunk kezükbe semmilyen forró dolgot, arra jó, hogy minél hamarabb megtanulják, enélkül nem megyünk a tűzhely közelébe.

A rakoncátlan hajtincseket tűzzük hátra csattal, kössük össze hajgumival, és ha van, akkor apró kuktasapkát is adhatunk a gyerekre. Lehet, hogy komolyabban veszi a feladatát, ha ezzel is rákészülhet a kuktáskodásra. Mielőtt azonban nekilátnánk a főzésnek, soroljuk fel előre - majd menet közben is többször - az egyes műveleteket, és osszuk ki a feladatot! A legkisebbeknek elég, ha valamit kevergethetnek, a nagyobbak már tésztát is gyúrhatnak, szaggathatnak, vagy akár a díszítésbe is bevonhatók.

Forrás: Jacob Lund / Shutterstock

Legyen biztonságos a főzés! Éles, szúró tárgyat ne adjunk a gyereknek, ha csak nem olyan nagy már, hogy ezekkel óvatosan tud bánni – de persze akkor se a legnagyobb, legélesebb kést kapja! A forró felületektől is tartsuk őket távol, illetve ha ez nem lehetséges, mielőbb tanítsuk meg, hogy nem érünk hozzá a sütőhöz (sajnos, ettől függetlenül még történhet baleset, amikor a kíváncsiság győz)!

Menet közben mindig dicsérjük meg, ha valamit ügyesen megoldott, ezzel növeljük az önbizalmát a konyhában, és máskor is szívesen jön majd segíteni, nem megy el a kedve az első kudarcoknál. Márpedig azok előfordulhatnak. A kóstolgatás nagyon jó móka, ki nem szerette gyerekkorában lenyalogatni a cukros masszát a habverőről például? Figyeljünk, hogy csak olyan dolgot engedjünk kóstolni, ami nem ártalmas a gyereknek. Például nyers tojásos tésztát addig ne adjunk a kezük ügyébe, amíg nem elég fegyelmezett, hogy valóban nem eszik bele!

Persze, hogy a répától nem tanulunk meg fütyülni

A közös főzés jó terep arra, hogy játékosan, de minél több hasznos információt átadjunk a kiskorúaknak az evéssel kapcsolatban. Például az életkoruknak megfelelően szóba kerülhetnek az egyes tápanyagok vagy alapanyagok hatásai is. Még nem a biológiai szaktudás növelése a cél, hanem inkább az összefüggésekre való rávilágítás: amit eszünk, az hatással van a testünkre, növekedésünkre, a hajra, bőrre, stb. Persze ne füllentsünk, mert hamar kiderül a turpisság. A nemszeretem zöldségek, gyümölcsök esetében ne állítsunk olyan hatást, amire azok nem képesek!

Forrás: evgenii mitroshin / Shutterstock

A főzés sütés nem ér véget azzal, ha kitálaltuk az ételt, felszeleteltük a már kihűlt süteményt. Tanítsuk meg azt is, hogy bizony el kell takarítani a kuktáskodás utáni romokat is! Persze ez megint csak a gyerek korának, ügyességének függvénye, a nagy részét úgyis nekünk kell megcsinálni, de ha jó példával járunk elől, akkor azt el fogják lesni. Segíthetnek összeszedni a használt eszközöket, amiket elmosunk vagy beáztatunk, hogy később könnyebb legyen a tisztítás. A főzés végét is kézmosással zárjuk, mint ahogy menet közben is szükség szerint sorra kerül ez a művelet, ha például orrot fújt vagy a szájába nyúlt.

Mert adni tényleg öröm!

Mennyivel finomabb lesz az a sütemény, amiben a gyerek is segített! Mennyivel nagyobb az öröm, ha ők is saját készítésű gasztroajándékkal lephetik meg a családot, ami sokkal nagyobb érték, mintha vásároltuk volna. Reméljük, az idei karácsonykor minél több család tudja majd megúszni nagyobb galibák nélkül ezt a közös sütést, főzést, és utólag mindenki tényleg csak a szépre fog emlékezni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek