Történetének legnagyobb flottaátalakítását kezdi meg az Emirates

Egyedülálló módon 120 repülőgépének utasterét alakítja át az Emirates 2 milliárd dolláros (800 milliárd forintos) fejlesztési programja részeként. Beépítik az új, Prémium Turistaosztály székeit, és teljesen megújítják a Business és First Class utaskabinjait is.

Forrás: 2012 The Boeing Company/Ed Turner

Az első repülőgép a tervek szerint novemberben érkezik meg az Emirates Engineering Centre-be az átalakításra, a tervezési munkálatok és a tesztelések pedig már javában folynak. A tesztelés már júliusban elkezdődött egy A380-as gépen, ahol a tapasztalt mérnökök szó szerint ízekre szedték a kabinokat – közben pedig minden lépést naplóztak.

Forrás: Emirates

Az ülések és a burkolatok szétbontásától a csavarok eltávolításáig minden műveletet teszteltek, időzítettek és feltérképeztek. A lehetséges akadályozó tényezőket pedig aprólékosan megjelölték és dokumentálták, hogy a szakértői csapatok átnézhessék és kezelhessék azokat.

Sok minőségi újítás jön

A legjelentősebb beruházás a flotta Airbus A380-as és Boeing 777-es repülőgépeinek – azaz a ma forgalomban lévő legnagyobb kereskedelmi repülőgéptípusokból kettőnek – átfogó belső felújítása, amely során lecserélik vagy újrakárpitozzák az üléseket, a kabinokat új burkolatokkal, padlóval és egyéb belső elemekkel szerelik fel. Ezeken túl a szőnyegeket és a lépcsőket is felújítják, a kabinok belső burkolatait pedig olyan különleges dizájnmotívumokkal frissítik fel és olyan ritka nyersanyagokat használnak, mint például az Egyesült Arab Emírségekben őshonos, ikonikus ghaf fa.

Forrás: Emirates

Az Emirates minden kabinosztálya megújul, és bővítik a Prémium Turistaosztályokkal felszerelt gépparkot. Az átalakítás után az Emirates 120 repülőgépén lesz elérhető a Prémium Turistaosztály, valamint a többi utasosztályon is felújított belső terek és megújult funkciók várják az utasokat. Ennek keretében közel 4000 vadonatúj Premium Economy ülést helyeznek el, 728 First Class lakosztályt újítanak fel, és több mint 5000 Business Class ülést korszerűsítenek a légitársaság új belső formaterveinek megfelelően.

Egy repülőgép átalakítása 16 napig tart majd átlagosan, és 67 A380-as, illetve 53 db Boeing 777-es gépet érint. A program 2025 áprilisáig tart – tudtk meg az Emirates sajtóközleményéből. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek