Verekedés tört ki a KLM egyik járatán, mert két utas nem akart maszkot viselni

Tettlegességig, konkrétan kisebb tömegverekedésig fajult az, hogy a KLM Amszterdamból Ibizára tartó járatán két utas nem akart maszkot viselni. Őket az érkezéskor őrizetbe vették, a balhét videó is megörökítette. Az esetről készült videó szerint a két férfi szidalmazta az utastársakat, ezután tört ki a verekedés. A félmeztelen, vodkától ittas egyik utast aztán a többiek lefogták és megkötözték, majd a padlóra nyomták. A felvétel olyan szürreális, mintha egy filmjelenet lenne, de mégis megtörtént.

A légitársaság szóvivője szerint biztonsági kockázatot nem jelentett az eset, ezért folytatták az utat Ibizára, ahol a hatóságok letartóztatták a két engedetlen utast. A KLM járatain a holland kormány rendeletének megfelelően kötelező a maszk viselése.

Az Egyesült Államokból szinte naponta érkeznek videók és fényképek arról, hogy a maszk nélkül utazókkal szemben hogyan lépnek fel az utasok, illetve a légitársaságok. Ott rendesen bekeményítettek: ezeket az embereket többnyire még a felszállás előtt lekísérik a gép fedélzetéről, de olyan is volt, hogy a járat visszafordult a kiinduló repülőtérre a problémás személyek miatt.

Kitört a viszály a királyi légitársaság járatánForrás: b1-foto, Pixabay

A Conde Nast összesítése szerint az elmúlt hetekben mindegyik nagy amerikai légitársaság bezárta a kiskapukat, egészségügyi okokból már nem lehet kibújni a maszkviselési kötelezettség alól. Egyre többen kilátásba helyezték a járatokról való kitiltást is.

A Delta Air Lines például örökre kitiltja járatai fedélzetéről a maszkot nem hordó utasokat.

Ezzel kapcsolatban a Delta azt közölte a lappal, hogy a maszk nem viselése miatt már több mint száz utast tiltott ki örökre a járatai fedélzetéről – írja az airportal.hu.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek