Már most megvan a Ryanair új téli menetrendje, amit akcióval ünnepel

Több mint 150 útvonalát érintő, új, 2019-es és 2020-as téli menetrendjét jelentette be a Ryanair csütörtök délután, köztük több olyan járattal is, amelyek Budapestről Belgiumba, Írországba, az Egyesült Királyságba és Olaszországba repülnek, és amelyekre már most lehet a légitársaság weboldalán jegyet foglalni – olvasható a légicég közleményében, amely minden eddiginél korábban állította össze az év végétől érvényes téli menetrendjét, és tette foglalhatóvá (egészen 2020 márciusára is) az új menetrendszerint közlekedő járatait. És bár részletesebb menetrendet későbbre, akciós jegyárakat még erre a hétre ígértek. 

Az Ördög-hídja Cividale del Friuli településénForrás: Travelo

A közleményben ugyanis arról is írnak, hogy a magyar utazók között a legnépszerűbbnek számító, Budapestről a brüsszeli Charleroi, a London–Stansted, a Milánó Bergamo, a prágai, a dublini és Róma Ciampino repülőterére közlekedő járatokra most még alacsonyabb árakon lehet jegyet foglalni a weboldalukon keresztül. Persze, valójában nemcsak ezekre. Közel 200 európai útvonalukra kínálják most 20 százalék kedvezménnyel a repjegyeket. A Ryanair akciója szombat éjfélig tart, de fontos tudni, hogy a jegyek az áprilistól júniusig tartó utazási időszakra érvényesek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek