Sikeresen megvédték a tűztől a 4 testőr nevű mamutfenyő-csoportot

A helyi hatóságok jelentése szerint sikeresen megvédték a pusztító futótűztől a Négy Testőr nevű facsoportot a kaliforniai Sequoia Nemzeti Park óriáserdejében (Giant Forest). A tűzoltók vezetője közölte, hogy a fákat a lángoktól a közeli növényzet kiirtásával védték, illetve a fák törzsének alsó részét tűzálló anyagokkal burkolták körbe – írja a Newsnetdaily.com.

A tűzoltók mindent megtettek a fák védelme érdekébenForrás: AFP/Handout

Az időközben hatalmassá növekedett tűz két villámcsapás következtében keletkezett, és több mint 100 négyzetkilométert égetett el a vörösfenyő vidékének szívében, a Sierra Nevada nyugati lejtőjén. A tűz miatt a múlt héten ki kellett üríteni a Sequoia Nemzeti Parkot, vasárnap pedig a szomszédos Kings Canyon Nemzeti Park nagy részét is lezárták. 

A hatóságok figyelmeztetést adtak ki, hogy akik olyan területeken járnak, amelyek még nincsenek lezárva, számoljanak azzal, hogy a füst miatt a levegő minősége ott is életveszélyes. Idén már több mint 7000 kaliforniai erdőtűz pusztított, és eddig több mint 3000 ház és egyéb épület vált a lángok martalékává.

Sajnos így is sok órisfa égett el a tűzbenForrás: Getty Images via AFP/2021 Getty Images/David Mcnew

Ez az USA második legrégebbi nemzeti parkja, ami "békeidőkben" mesés hely. A látogatók liliputikként sétálgatnak a hatalmas mamutfenyők között. A nemzeti parkban található egyébként a világ tíz legmagasabb fája közül öt. Télen a legtöbbször több mint 3 méteres hótakaró borítja a hegyoldalakat. 

Gigantikus méretével kitűnik a többi óriás közülForrás: AFP/Mladen Antonov
Itt található a világ legmagasabb fája is

Valószínűleg nincs kifejezés arra a reakcióra, amikor a látogatók meglátják a világ legnagyobb törzstérfogatú, élő fáját, a Sherman tábornokot. A fát 1879 augusztusában James Wolverton nevezte el William Tecumseh Sherman amerikai polgárháborús tábornokról.

Persze, a Sequoia Nemzeti Parkon belül más fák is magasak és hatalmas a törzsük, de egyik sem olyan óriási, mint Sherman. A magassága 83,8 méter, kerülete a törzs aljánál 31,1 méter, míg törzse aljának legnagyobb átmérője 11,1 méter.

Gondolhatnánk, hogy ez a világ legrégebbi fája, de nem az. Nagyjából 2200 évesre tippelik a korát, de biztosan nem lehet tudni. Sherman tábornok akkora tömeget vonz, hogy nyaranta a park ingyenes transzferbuszokat indít a fához – írja a Visitcalifornia.com.

 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek