Közel 80 év után bukkant fel újra nálunk ez a madárfaj

Július 30-án, déltájban Tóth Kornél egy fiatal héjasast (Aquila fasciata) figyelt meg és fényképezett a rábapatyi kavicsbányatavaknál. A madáron színes gyűrű és jeladó is volt. másnap reggelre kiderült, hogy egy Görögországból származó fiatal hím madárról van szó, amelyet idén tavasszal jelöltek fiókaként Ándrosz szigetén. A megfigyelésre minden madarász felkapta a fejét, tekintve, hogy ennek  a fajnak eddig mindössze két előfordulása volt ismert Magyarországról: 1907 szeptemberében a ma Abához tartozó Kajtorszentiván mellett, 1943 tavaszán pedig Kevermes környékén lőttek egy-egy madarat, de ma már sajnos egyik bizonyítópéldány sincs meg. A mostani megfigyelés tehát mindössze a harmadik héjasas-előfordulás hazánkban – írja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

 A madár Görögországból szinte egyenes vonalban, északnyugati irányban szelte át a balkáni országokat, így Észak-Macedónia, Albánia, Koszovó, Montenegró, Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Horvátország érintésével érkezett a Drávához július 25-én, ahol a folyó magyar oldalán, Potony település határában éjszakázott. Másnap Kaposvár érintésével északnak repült, és a Somogy megyei Torvaj, majd Som települések határában töltötte az éjszakát.

Július 28-án Siófok, Balatonföldvár és Balatonőszöd érintése után átrepülte a Balatont, majd a Balaton-felvidéken és a Bakonyon át meg sem állt a Rábaközig, ahol a Rába közelében, Páli határában éjszakázott. Másnap a Kőszegi-hegységet útba ejtve tett egy kisebb kört Ausztriában, de visszakanyarodott, és a Győr-Moson-Sopron megye délnyugati részén fekvő Répcevis közelében éjszakázott. Június 30-án egy kis déli kitérővel – ekkor figyelték meg Rábapaty mellett – visszatért Páli határába, a Rába mellé, ahol július 31. és augusztus 2. között nagyon sok érdeklődő madarásznak sikerült is megfigyelnie, sőt néhány jó fénykép is készült a madárról.

A Bonelli-sasnak is hívott ragadozó kisebb-nagyobb madarakat és emlősöket, például egeret de nyulat is zsákmányol - illusztrációForrás: Francesco Veronesi /Wikipedia

Ebben a pár napban Győr-Moson-Sopron és Vas megye határán, Edve, Pápoc és Rábakecöl térségben mozgott, augusztus másodikán pedig innen délnyugat felé repült, és valószínűleg Sorkikápolna közelében fog éjszakázni.

Az MME köszönetét fejezte ki a görög madarász kollégáknak, hogy rendszeresen elküldik a madár mozgásának koordinátáit, így sokaknak van lehetősége a madarat megkeresni és távolról megfigyelni.

Azt írják, kíváncsian várják, hogy a továbbiakban merre fog mozogni és meddig marad még Magyarországon ez a nálunk ritka madár. A héjasasnak jelentős állományai élnek Észak-Afrikában és a Pireneusi-félszigeten, illetve Dél-Franciaországban. A Földközi-tenger medencéjében többfelé költ kisebb-nagyobb területen. A becslések szerint európai állománya 1100–2400 párra tehető, amelyből kb. 750 pár Spanyolországban, 128–150 pár Portugáliában, 100–140 pár Görögországban költ. Európai állománya stabil, egyes területeken csökken.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek