Ritka ragadozó bukkant fel az országban, a '30-as évek óta másodszor

Mint a birding.hu vasárnap Facebook-oldalán hírül adta, aznap ritka vendéget, egy barátkeselyűt sikerült lencsevégre kapnia Fábián Péter Imrének Geszt térségében. A keselyű egy csapat réti sas és egy parlagi sas társaságában repült északi irányba. Mint írják, néhány napja már észlelték egy barátkeselyűt a Debrecenhez közeli Sáránd mellett, mely valószínűleg ugyanez az egyed lehetett, de akkor még déli irányba haladt.

Forrás: Fábián Péter Imre/birding.hu

Ez a faj a XVIII. században még rendszeresen előfordult Magyarországon, 1932 óta azonban csak most látták másodszor. A mostani esetben felmerült, hogy nem teljesen vad madárról van szó, ugyanis nemrég egy bulgáriai visszatelepítési programból származó, fogságban nevelt példány is Magyarországon tartózkodott. Időközben kiderült, hogy azt a madarat orvvadászok lelőtték.

Mint az egyik kommentelő a Birding-bejegyzéshez hozzáfűzte, sem a két madár kora, sem gyűrűik nem egyeztek, ő már akkor sejtette, hogy az előző állat nagy valószínűséggel elpusztult, mint hozzátette, lehet, hogy a két madár április 20-a körül még együtt utazott fel a Balkánról.

Barátkeselyű - illusztrációForrás: Artemy Voikhansky/commons.wikimedia.org

A barátkeselyű Európában, Közép-Spanyolországban, a Baleár-szigeteken, Bulgáriában és Görögországban fészkel. Ázsiában az alacsony és középmagas hegységekben honos.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek