Ez a három erdei szálláshely megújulva várja a látogatókat a Pilisben

    A Pilisi Parkerdő Zrt. már 2020-ban megkezdte három erdei szálláshely korszerűsítését, felújítását. Az idén befejezett munkálatok összköltségvetése 55 millió forint. A Budakeszi Arborétumban található faház, a Kőhegyi Czibulka János Menedékház és a Telki közelében elhelyezkedő Anna-lak is korszerűsítő felújításokon esett át a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Programnak köszönhetően. A felújított erdei szálláshelyek a járványhelyzet függvényében várhatóan 2021 júniusától tudják fogadni a szállóvendégeket.

    Az Anna-lak és annak környezete a Budai-hegység kedvelt kirándulóhelye, Budapest és agglomerációjának lakossága, valamint Magyarország más térségeiben élők is szívesen keresik fel aktív pihenés és rekreációs célból. Világhírű vadászfestőnk, a Fekete István regények illusztrátora, Csergezán Pál is ebben az épületben alkotott.

    Anna lakForrás: Pilisi Parkerdő

    Az épület a korszerűsítés előtt 10 főnek tudott szálláslehetőséget biztosítani, a mostani fejlesztésnek köszönhetően viszont már négy szoba várja a vendégeket, a pótágyazás lehetőségével pedig akár egy kisebb iskolai osztály (20-22 fő) többnapos környezeti nevelési programjának is helyszíne lehet. Korszerűsítették és bővítették a vizesblokkokat, a szobák bútorait felújították, az elhasználódott konyhabútort pedig lecserélték, kijavították a nyílászárókat és a kerti kiülőket, a vakolat javítása után elvégezték a festési munkálatokat, és most már az épület tetején elhelyezett napelemek biztosítják az energiaellátást.

    Budapest közelségét kihasználva rengeteg, egy napos túrán részvevő kiránduló érkezik a Kőhegyi Czibulka János Menedékházhoz. Vezetékes víz kialakítására ugyan itt nincs lehetőség, de a vízellátást az esővíz összegyűjtésével biztosítják, több földben elhelyezett ciszterna segítségével. Innen az ívóvíz minőségű víz egy víztisztító berendezés segítségével kerülhetett az épületbe. Most egy új, földbe süllyesztett, hermetikusan záródó ciszternát építettek, a meglévőket pedig felújították.

    Kőhegyi Czibulka János MenedékházForrás: Pilisi Parkerdő

    A felújítás az épület tetejét is érintette: a kiépített napelem-rendszer immár megújuló forrásból biztosítja a turistaház áramellátását. Az épületben működő konyhát egy külső nyárikonyhával egészítették ki, ami a továbbiakban a büfé kínálatának bővítését teszi lehetővé. A konyha bővítése a több napra érkező, akár nagyobb csoportok étkeztetését is lehetővé teszi.

    Budakeszi Arborétum területén található Arborétum faház három szobával rendelkezik, ami 8 fő részére biztosít éjszakai szálláslehetőséget, valamint kapcsolódik hozzá egy fedett közösségi tér is. Az arborétum megnövekedett látogatószáma következtében egyre nagyobb az érdeklődés a közösségi tér és az éjszakai szállás iránt, így a Parkerdő a 160 négyzetméteres szaletli fejlesztését valósította meg. Megújult az arborétum elektromos ellátása is, mivel a saját, több évtizede létesített vezeték méretezése a megnövekedett igények kielégítésére már nem volt elegendő, adta hírül sajtóközleményében a Pilisi Parkerdő Zrt.  

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Ezek is érdekelhetnek