Megtalálták a 120 évvel ezelőtt eltűnt szellemhajó roncsait

Az ausztrál Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutatási Szervezet (CSIRO) megoldott egy évszázados rejtélyt, és megtalálta az SS Nemesis gőzhajó roncsait. A hajó 1904 júliusában szenet szállított Newcastle-ből Melbourne-be, amikor valahol Új-Dél-Wales partjainál egy heves viharban eltűnt. A következő hetekben a hajó törmelékei és a legénység néhány tagjának holtteste is a Cronulla strandon értek partot, de a 73 méter hosszú roncs helye több mint egy évszázadon át rejtve maradt - írja az iflscience.com.

Forrás: YouTube/printscreen

Az SS Nemesist utoljára Wollongong partjainál észlelte egy másik, viharba került hajó legénysége. Aztán 2022-ben a Subsea Professional Marine Services távoli elérésű szenzorokkal foglalkozó cég Sydney partjainál elveszett rakománykonténereket keresett, és a parttól 26 kilométerre észrevette a roncsot.

Feltérképezték a tengerfeneket fejlett, többsugaras visszhangszondákkal, majd közelebbről megvizsgálták, és kamerákat eresztettek le a roncsokhoz.

A csapat most megerősítette, hogy a roncs az SS Nemesis.

"A hajómaradvány a kontinentális talapzat széle felé helyezkedik el, és egyenesen a tengerfenéken ül, de jelentős sérülések és károsodások láthatók az orrban és a tatban is" – magyarázta Phil Vandenbossche, a CSIRO vízrajzi felmérője egy sajtóközleményben.

"Kamerával végzett szemrevételezése azt mutatta, hogy néhány kulcsfontosságú szerkezet még érintetlen és azonosítható, köztük a hajó két horgonya a tengerfenéken fekszik."

A roncsról készült videókat most összefűzik, hogy elkészítsék az SS Nemesis jelenlegi állapotú 3D-s modelljét, segítve a további vizsgálatot.

A hajótörés során elhunyt 32 legénységi tag lehetséges családtagjait arra kérték, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Heritage New South Wales-szel (NSW).

„Ez a felfedezés és a roncs kilétének megerősítése nemcsak jelentős régészeti információkat szolgáltat a hajóról és arról, hogy pontosan mi történt vele, hanem, ami még fontosabb, némi vigaszt nyújthat a fedélzeten elhunytak családjainak és barátainak, hiszen elgyászolhatják a szeretteiket."

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek