Földönkívüli turistákat célzó kampányt indított egy amerikai város

A Kentucky állambeli Lexington városa lézersugaras üzenetet küldött a TRAPPIST-1 bolygórendszerbe abban a reményben, hogy turistákat vonzhat városukba. Ezennel létrejött a világ első csillagközi turisztikai kampánya! Egyesek azt gyanítják, hogy a cél valójában az, hogy a földi látogatókat csábítsák magukhoz, de akármi is az igazság, az ötlet érdekes.

A fotó illusztrációForrás: visitlex.com

Rengeteg vita folyik arról, hogy jó ötlet-e megpróbálni felvenni a kapcsolatot az idegenekkel (már ha léteznek), vagy jobb nem felhívni magunkra a figyelmet, megelőzvén egy esetleges inváziót. Stephen Hawking elméleti fizikus csak egyike azoknak, akik túlságosan is kockázatosnak tartanák a kapcsolatfelvételt. Mások viszont úgy gondolják, hogy az idegenek valószínűleg nem tennének rosszabbat velünk, mint amit mi teszünk magunkkal, és ki kellene kérnünk a tanácsukat, hogyan építsünk olyan fejlett technológiákat, amelyek segítségével továbbra is lakható lesz a bolygónk.

Ez a világ első csillagközi turisztikai kampánya

Karácsony előtt a VisitLEX turisztikai ügynökség egy nagy teljesítményű lézersugaras gépet helyezett el a Kentucky Horse Parkban, és a TRAPPIST-1 rendszerre irányította a Vízöntő csillagkép irányába.

Forrás: visitlex.com

A kibocsátott lézernyaláb képpé alakul, amely tartalmaz néhány prímszámot, továbbá képeket a periódusos rendszerről, amelyen megjelölték a földi élet szempontjából leglényegesebb elemeket, néhány kedvenc molekulánk diagramját és bátorítást, hogy bárki kapja is meg ezt az üzenetet, látogasson el Lexingtonba.

Forrás: visitlex.com

Az üzenet elküldésének napján a lexingtoniak egy kis tömege gyűlt össze, hogy megünnepelje a képek elküldését. Azt mondták, sajnálnák, ha az idegenek megtámadnák a városukat.

Forrás: visitlex.com

Az üzenet mégis el lett küldve... Feltehetően úgy gondolták, aki ezért az egészért felelős, úgysem él már, mire az üzenetnek bármiféle következménye lehetne. Az eseményről kisfilm is készült.

Miért a TRAPPIST-1 bolygórendszer lett a címzett?

A TRAPPIST-1 ultrahűvös vörös törpe csillag a Vízöntő csillagképben, amelyet 2010-ben a TRAPPIST chilei robotteleszkóp segítségével fedeztek fel. Senki sem tudja, hogy a TRAPPIST-1 bolygók bármelyikén van-e élet, nem beszélve a technológiai civilizációkról, 3-4 sziklás bolygó azonban lakhatónak tűnik.

A TRAPPIST-1 39 fényévre van a Földtől. A VisitLEX weboldala visszaszámolja a napokat, sőt a perceket, másodperceket is, amíg az üzenet célba ér. A mai napon éppen 38 év és 258 napnál tart a számláló. Valószínű, hogy ha ez az üzenet bárkit (vagy bármit) Lenxingtonba csábítana, beletelne egy kis időbe, mire ideér, de

Dr. Robert Lodder, a Kentucky Egyetem munkatársa szerint valószínűleg az első foglalások kevesebb mint 80 éven belül megtörténhetnek.

A TRAPPIST-1Forrás: NASA/JPL-Caltech - Catalog page/Wikipedia

Miért érdekes hely ez a Lexington?

A Kentucky állambeli Lexington a „világ lófővárosának" nevezi magát. A 320 ezer lakosnál kicsit nagyobb város lakói szívesen hívják fel a figyelmet a lovaikra, a bourbonjükre, legjobb szállodáikra, éttermeikre, a Living Arts and Science Centerre és az Explorium gyermekmúzeumra, hogy a látogatókat magukhoz édesgessék.

Lexingtonban nem csak lovaglásra alkalmas zöld területek találhatók, hanem a városi kényelem minden előnyeForrás: Madgeek1450/Wikipedia

Na, meg a Bluegrass repülőtérre, ahol az űrlények remekül landolhatnának. „Lexington remek hely lenne az első kapcsolatfelvételre" – mondta Lodder a VisitLEX honlapján. „Az űrrepülőgép leszállhatna a Bluegrasson, és akár lovagolhatnátok is, attól függően, hogy mekkorák vagytok" – tette hozzá viccesen.

(Forrás: flscience.com, Wikipedia)

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek