Mint egy földönkívüliek által épített Stonehenge, ilyen a Wotruba templom Bécsben

Bécs szélén, a 23. kerület úgynevezett Wien Mauer részében járunk, ahol a Georgenberg tetején ott trónol egy nagyon szokatlan templom. Tervezője és megalkotója "valami olyat szeretett volna létrehozni, ami azt mutatja, hogy a szegénységnek nem kell feltétlenül rondának lennie, ami egyszerűsége ellenére is szép és boldoggá tesz."

A Legszentebb Szentháromság templomot Dr. Margarethe Ottillinger álmodta meg a Georgenberg tetejére, és kezdeményezésére 1964-ben Fritz Gerhard Mayr bécsi építész tervezett is egy márványtömbökből kialakított kolostortemplomot. Ottillingert azonban ipari kémkedéssel vádolták meg, ezért éveket töltött orosz fogságban, így ez a templom nem valósult meg. 

Forrás: fritz16 / Shutterstock.com

Tizenkét év elteltével azonban elkezdődhettek egy hasonló épület megvalósításának munkálatai, de akkor már egy nemzetközileg is ismert művész, Fritz Wotruba elképzelései alapján. Viszont ekkoriban sokan voltak, akik nagyon ellenezték a furcsa, szokatlan megvalósítási terveket; nehéz volt átverekedni az ötletet. 

A szobrászművész-építész 1974-ben mégis megkezdte a különös épület építését, amelyet a gótikus Chartres-i székesegyház ihletett. Az egykori náci laktanya helyén épült templom 152 betontömbből áll, amelyeket úgy rögzítettek egymáshoz, mint egy összedőlni készülő Jenga-torony hasábjait; mindenféle szimmetria nélkül. Az ablakokat a tömbök közötti szabálytalan terekbe építették be.

A templom belsejében a főkápolna lényegében teljesen hétköznapi. A hívőket és a látogatókat rendes templomi székek várják egyforma zsoltárkönyvekkel. Ha nem lenne körülöttük a templomfalak káosza, ugyanolyan templom lenne, mint a világon az összes többi.

Forrás: fritz16 / Shutterstock.com

Sajnos Wotruba nem élte meg, hogy gyönyörűen furcsa temploma teljes egészében elkészüljön. 1975-ben halt meg, egy évvel az épület 1976-os átadása előtt. A kezeletlen betonfelületek még ma is nagyon jó állapotban vannak, alig mállnak, és repedés sincs rajtuk túl sok. Kicsit ridegnek és elvontnak tűnhet a hagyományosabb templomokhoz képest, de az élmény, amikor besétálunk egy óriási brutalista művészeti alkotásba, felemelő érzés.

Forrás: fritz16 / Shutterstock.com

A templomot 1976. október 24-én szentelte fel Bécs akkori érseke. És amint a Georgenberg.at oldalon is írják, azóta is egy nagyon aktív, az építményt szerető és tisztelő közösség tölti meg élettel az egyszerűségében is szép templomot. 

Forrás: Georgenberg.atAtlasobscura.com

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek