Velence újabb drasztikus lépést tesz a beözönlő turisták feltartóztatására

Az olasz város vezetése bejelentette, hogy egy átlagos turistabusz befogadóképességének felére, legfeljebb 25 főre korlátozza a gyalogos turistacsoportok létszámát, és betiltja az idegenvezetők, csoportkísérők számára a hangszórók használatát. Ezeken felül tilos lesz megállniuk a csoportoknak a szűk utcákban, az átjárókban és a hidakon is. 

Forrás: Shutterstock

Az új szabályozás, amely igyekszik további korlátozásokkal határok közé szorítani a tömegturizmust a túlzsúfolt városban, 2024 júniusában lép életbe a történelmi központban, valamint Murano, Burano és Torcello szigetén – áll a város honlapján közzétett közleményben – írja a CNN.

A velencei múzeumok már korábban 25 főre korlátozták a tárlataikat látogató csoportok létszámát.

Az új szabályok két hónappal azután lépnek életbe, hogy az egynapos látogatók számára kísérleti jelleggel tavasztól 5 eurós belépődíjat vezet be Velence. Erről korábban ITT írtunk.

A népszerű turisztikai célpont évek óta küzd a túlturistásodás és az éghajlatváltozás problémáival. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO ezért is javasolta tavaly júliusban, hogy Velencét vegyék fel a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára. 

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek