Utazást tervezel? Ezekről a látnivalókról ne is álmodj 2024-ben!

Európa-szerte, de a tengerentúlon is számos olyan kihagyhatatlan látnivaló akad, amelyet a turistáknak sajnos ki kell húzniuk 2024-es "táncrendjükből", mert örökre, vagy ideiglenesen bezárnak. A legfontosabbakból válogattunk, és mutatjuk azt is, mit nézhetünk meg helyettük.

A koronavírus járvány utáni időszak arról szólt az emberek egy része számára, hogy revansot vegyenek a bezártságért, és megsokszorozódott elánnal vessék bele magukat az utazásba. A jelenség nevet is kapott, bosszúturizmusra keresztelték, hívei a határnyitások után szabályosan elözönlötték Európa legnagyobb városait és Amerika nemzeti parkjait, és olyan célpontokra is elutaztak – vagy visszatértek –, amelyek a Covid-19 járvány idején elérhetetlenek voltak. 

Forrás: Shutterstock

A pandémia azonban nem múlt el nyomtalanul. A sok hónapos, akár többéves lezárásoknak világszerte megmutatkozott a hatása. Rengeteg vállalkozás lehúzta a rolót a távmunkára való átállás miatt, köztük számos turisztikai látványosságnak nem sikerült átvészelnie a nehéz időszakot. Jó hír azonban, hogy akadnak, amelyek csak pihenőre mennek, hogy alapos ráncfelvarrás után megszépülve fogadhassák a látogatókat.

CNN összegyűjtötte azokat helyeket, amelyek véglegesen, vagy ideiglenesen becsukják kapuikat, és 2024-ben nem lesznek látogathatók. Szomorkodni nem érdemes, mutatjuk, hogy mit nézhetünk meg helyettük.

Notre Dame, Párizs

2019-ben az egész világ rémülten nézte, ahogy kigyulladt a híres Miasszonyunk székesegyház, és gyorsan érkeztek az adományok a párizsi szimbólum helyreállítására. Emmanuel Macron francia elnök a híres templom modernebb formában történő újjáépítését támogatta, de végül a hagyományőrzők győztek, és a 850 éves látványosság eredeti megjelenését nyeri majd vissza. Nyitását 2024 decemberére tervezik.

B-terv: Franciaországban a katedrálisok szerelmesei sosem maradnak hoppon. A fővároson kívül is találni lenyűgöző egyházi épületeket, mint a Notre-Dame de la Garde Marseille-ben, a rózsaszín árnyalatú strasbourgi katedrális, vagy egy olyan modernebb dizájnt képviselő alkotás, mint a Le Corbusier-féle Magasságos Miasszonyunk-kápolna Ronchamp városában.

Forrás: Shutterstock


Pompidou központ, Párizs

Bár a párizsi múzeum még mindig megdöbbentően modernnek tűnik kívül-belül, a Centre Pompidou valójában a hatodik évtizedét tapossa. A francia fővárosban idén nyáron megrendezésre kerülő nyári olimpiát követően az intézmény pihenőt tart, hogy 260 millió eurós költségű felújításon essen át. A „Csövek katedrálisa" 2030-ig tart zárva. Eközben azonban készül a Pompidou brüsszeli testvérmúzeuma, a nyitás várható időpontja 2025.

B-terv: Párizsban a kortárs művészet szerelmesei rengeteg múzeumban hódolhatnak szenvedélyüknek. A Palais de Tokyo például hatalmas modern művészeti gyűjteménnyel is rendelkezik, a Musee de Quai Branly pedig 2006-ban nyílt meg a világ minden tájáról származó műtárgyak gazdag tárlatával.

Forrás: Shutterstock

Leonardo Da Vinci szőlőbirtoka, Milánó

A 15. századi reneszánsz kastély hátsó kertjében húzódó szőlőültetvényt a reneszánsz polihisztor Milánó egykori uralkodójától kapta, aki az Utolsó vacsora című világhírű falfestményéért jutalmazta meg a birtokkal. A kis területen megmaradt szőlőst és a kastélyt, amelyet egy másik helyi család szintén az uralkodó, Sforza ajándékaként kapott, fél évszázadon át látogathatták a turisták. A Milánó talán legnagyobb építésze, Piero Portaluppi által felújított, freskókkal és gyönyörűen faragott fabetétekkel díszített ingatlant 2022 decemberében vásárolta meg Bernard Arnault francia milliárdos. A Louis Vuittont is felölelő LVMH luxuskonszern vezérigazgatója egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy valaha újranyílik-e a nagyközönség előtt a palota és Da Vinci szőlőskertje.

B terv: Még ha a művész egykori birtoka nem is elérhető a nyilvánosság számára, a leghíresebb műalkotásai közül sok továbbra is az. A firenzei Uffizi Galériában több festmény, köztük egy önarckép is látható, az Utolsó vacsorát a milánói Santa Maria delle Grazie templomban, az emberi test méretarányait elemző Vitruvius-tanulmányt pedig a velencei Galleria dell'Accademiában nézhetjük meg.

Forrás: Shutterstock

Noma, Dánia

A 20 éve alapított, és tavaly a harmadik Michelin csillagát is megszerző Noma, amelyet ötödik alkalommal is a világ legjobb éttermének választottak, valójában csak 2024 végén köszön el. Még az idén tehát látogatható lesz. Aki siet, év végéig elcsípheti az utolsó menüket. Az újhullámos skandináv konyhát és a fine dining világát is átformáló, saját kertből főző, vadon elejtett állatokat feldolgozó, és még a rovarokat is felhasználó koppenhágai étterem vezetőinek nemcsak a konyhában, hanem az üzemeltetésben is a fenntarthatóság a legfontosabb szempontja. Úgy vélik, a nagy létszámú személyzet bérének inflációkövető emelésével és az alapanyagárak emelkedésével már nem megvalósítható alapelvük, vagy csak úgy, hogy ételeik megfizethetetlenné válnak. A Noma azonban nem tűnik el, csak átalakul. 2025-től úttörő tesztkonyhaként működik tovább, amely új ízek és ételek kifejlesztésével kísérletezik. A vendégek csak alkalmanként, pop-up formában lehetnek ennek tanúi.

B-terv: A világ jelenlegi legjobb étterme a Central Limában. A perui főváros népszerű helye, ahová hónapokkal előre kell asztalt foglalni, akárcsak a Noma, a helyi alapanyagok köré építi kínálatát. Ha ez túl messze volna, a barcelonai Disfrutar is jó alternatíva lehet, mint az öreg kontinens legjobb étterme.

Forrás: Noma/Facebook

Pergamon Múzeum, Berlin

A világhírű Istar-kapunak is otthont adó Pergamon Múzeum Németország egyik legnépszerűbb múzeuma, és az UNESCO világörökségi listáján szereplő berlini Múzeum-sziget épületegyüttesének része. Az intézmény 2027-ig zárva tart egy nagyszabású korszerűsítési projekt miatt, amelynek keretében új központi sétálóövezetet hoznak létre, és egyebek között kibővítik a kiállítótermeket.

B terv: A Pergamon Panorama azonban továbbra is nyitva tart. A henger alakú épületben megcsodálhatjuk a Pergamon-oltárt, amely egy több tonnás fantasztikus panorámafestményen elevenedik meg, erről ITT írtunk korábban. A Múzeum-sziget egyéb látnivalói is nyitva állnak ez idő alatt, beleértve a Neues Múzeumot, amely gazdag egyiptomi művészeti gyűjteménynek is otthont ad.

Forrás: Shutterstock

Az Operaház fantomja, New York

Több, mint 35 év és közel 14 000 előadás után az ikonikus Broadway musical »nyugdíjba ment«. 2023-ban végleg legördült a függöny a szereplőgárda előtt. Andrew Lloyd Webber 1986-os darabja Gaston Leroux 1910-ben íródott francia regényén alapul. A párizsi operaház alatt húzódó labirintus titokzatos lakójáról szóló történet a Broadway leghosszabb ideig futó műsora volt, maga mögé parancsolva olyan kasszasiker musicaleket mint a Macskák, a Nyomorultak és A tánckar.

B-terv: Bár a Fantom eltűnt az éjszakában, a Broadway továbbra is olyan szórakoztató a színházlátogatók számára, mint valaha. Nagy siker övezi például a Monty Python Spamalot című musicaljét, amely a világhírű filmen, a Gyalog Galoppon alapul, vagy a 2021 óta játszott Kimberly Akimbo-t. És ma már a digitális vívmányoknak köszönhetően megúszhatjuk a sorban állást is a Times Square nagy, vörös lépcsősorának aljában álló TKTS jegyiroda előtt.

Forrás: Shutterstock

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek