Hogyan került ki Ausztráliába?
Ferenczi Márta: Kis koromtól kezdve biológus akartam lenni, még a győri állatkertben is dolgoztam. Általános iskolásként megalakítottam a saját természetvédelmi egyesületemet. Az egyetemen vadludakat kutattam, a doktorimat a madárinfluenzából írtam. Kaptam egy holland, később egy oroszországi ösztöndíjat, kijutottam egy expedícióra, ahol találkoztam egy ausztrál kutatóval, ő hívott ki tíz éve, a madárinfluenza kutatására a távoli kontinensre. Így költöztünk ki a férjemmel, miközben már a Fertő–Hanság Nemzeti Park közelében kezdtünk építkezni.

Meséljen a munkájáról!
Ausztráliában 37 vonuló partimadárfaj fordul elő, ezek mindegyike veszélyeztetett; az ő életmódjukat kutatjuk a csapatommal, nemzetközi együttműködéseink során igyekszünk közös irányelvet alkotni a védelmük érdekében. Élőhelyük kezelésének koordinálása hozzám tartozik. Az egyik súlyos probléma a vonulási útvonalra eső pihenő- és táplálkozóterületek erőteljes iparosodása. A partimadarak sekély vizű, árapályos, iszapos területeken találják meg a táplálékukat, ám ezeket sok helyen beépítik. Például a Sárga-tenger nagyon fontos pihenőhelyük, azonban itt egyre gyorsuló ütemben töltik fel a part menti részeket. Ausztráliában pedig a fő gond, hogy az emberek nagy része a tengerparti régiókban lakik, így ezekről a területekről egyre jobban kiszorulnak a madarak.

Mi a következő projekt, amelyben részt vesz?
Ha visszamegyek, akkor az aboriginaloknak, vagyis a bennszülött ausztráloknak tartok majd tréninget. Ők átadják nekünk az ősi tudást, mi pedig a workshopok során például madárhatározást tanítunk nekik. Akikkel én dolgozom együtt, ők Victoria államban élnek, egy rezervátumban kezelik az aboriginal kulturális örökséget, közben természetvédelmi programokat vezetnek. Emellett turisztikai cégekkel dolgozunk együtt, ökoturizmus keretében mutatják be az értékeket vagy éppen a veszélyeztetett madarakat a turistáknak. Most egy nemzeti parkkal dolgozunk együtt Dél-Ausztráliában, név szerint a Coorong National Parkkal, amely a következő úti célom lesz, ha visszatértem a vörös kontinensre.

Whitsunday-szigetek - ilyen lehet a paradicsomban élni

Márta arról is mesélt, hogy milyen az élet Ausztrálban. Szerinte, az ausztrálok lazák, nyugodtak, sokat sportolnak, amiben a természet, a tenger közelsége is segít. Általános, hogy aki csak teheti, reggel munka előtt még szörfözik, biciklizik. Mártára is átragadt a szörfözés szenvedélye, és szerencsés, mert szinte a tengerparton laknak, egy Torquay nevű kisvárosban. Elmesélte azt is, hogy a pandémia alatt volt egy rövidebb feloldás, amikor el tudtak utazni a Whitsunday-szigetekre. Mivel azonban újra lezártak mindent, nem utazhattak haza, így gyakorlatilag ott ragadtak a „paradicsomban" néhány hétre. A szállásuk előtti öbölbe rendszeresen jártak az óriás tengeri teknősök táplálkozni, így mindennap velük úszkálhattak, ami hatalmas élmény volt, különösen az ötéves kislányunknak. Apálykor esténként pedig összegyűltek a tüskés ráják, amiket testközelből figyelhettek meg. A hajóutukon többször láttak hosszúszárnyú bálnacsaládokat is, egy alkalommal egészen közelről. Búvárkodtak a korallzátonyokon is, ahol kisebb testű, barátságos szirti cápák is csatlakoztak hozzájuk. Egy alkalommal azonban Márta egy kevésbé barátságos, nagy testű bikacápával is "összetalálkozott" az öbölben, de szerencsére nem lett a cápa vacsorája.

 A cikk folytatásáért kattints ide.