Fényárban úszik a születésnapos Róma

Márciusban számoltunk be arról a hírről, hogy a legenda szerint 421. március 25-én rakták le az első követ a velencei lagúnában, így a velenceiek 1600 gyertyát fújhattak el városuk képzeletbeli tortáján. A történelemkönyvekből is tudhatjuk, hogy Róma megalapítása ennél jóval hamarabb történt: idén már hivatalosan a 2774. születésnapját ünnepli, melyről április 20. és május 1 között számos programmal és ünnepséggel emlékeznek meg. Az egészségügyi hatóságok rendelkezéseivel és javaslataival összhangban azonban idén  – ahogy Velence ünneplésének esetében is történt – az eseményeken nem lesznek látogatók, az érdeklődők tévéközvetítéseken keresztül követhetik az éppen zajló megemlékezéseket.

A Palazzo Senatorio épülete különleges fényjátokkal mutat be híres műalkotásokatForrás: Turismo Roma - official page/Facebook

Hogy csak néhány eseményt megemlítsünk, a római kapitólium-téren például a Palazzo Senatorio (Szenátusi Palota) híres palotaépület homlokzatán fényjátékkal bemutatott fotókkal mesélnek Rómáról. A vetített képek műalkotásokat mutatnak be, és a történelem különböző korszakaihoz kapcsolódnak mind művészi, mind kulturális értelemben.

A Piazza Trilussán található, monumentális szökőkút, a Fontana dell'Acqua Paola szintén fényjátékba borul. Alkonyatkor a dinamikus fények szinkronban változnak a történetet kísérő zenével, amely a római vizek történetét követi nyomon.

Virginia Raggi polgármester már elhelyezte a hagyományos babérkoszorút a Piazza Venezián található Altare della Patria épületén, majd szentmisékkel folytatták az ünnepségsorozatot, melynek keretében bemutatják az évforduló alkalmából készített emlékérmet is.

A tervek szerint 2022-ben nyíló Bvlgari Hotel homlokzatára a fény shownak köszönhetően római freskók kerülnek, virtuális vezetett túrával  pedig először mutatják be a közelmúltban átalakított és megnyitott Aurelianus-féle falsétány két szakaszát. Ismert színészek az egyik legnagyobb római költő, Giuseppe Gioachino Belli előtt tiszteletüket téve felolvasó maratonon vesznek részt – írja a turismoroma.it.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek