Megjöttek az első nagy felbontású képek a marsjárótól

Megérkeztek az első képek a Perseverance marsjárótól, mely korábbi társaival ellentétben színes fotókat is készít. Az egyik képen a leszállás látható, a másik két kép pedig már a leérkezés utáni pillanatokba nyújt bepillantást.

A leszállás pillanataiForrás: AFP PHOTO / NASA/JPL-CALTECH

Ezeket a fotókat az úgynevezett Hazard-kamerák készítették, (Hazcams), de hamarosan a többi kamera is működésbe lép. A tájékozódáshozhasznált navigációs kamerák (Navcams) két tudományos kamerával osztoznak a marsjárón: a zoomolható Mastcam-Z és a SuperCam nevű lézeres műszerrel. A navigációs kamerák panorámafelvételeket is készítenek majd a marsjárót övező tájról - olvasható a NASA oldalán.

Az egyik első fotó az érkezés utánForrás: AFP PHOTO / NASA/JPL-Caltech

Mint a csillagaszat.hu írja, a marsjáró elején lévő rúdon található Mastcam-Z egy pár zoomolható tudományos kamera, amely nagy felbontású, színes, 3D panorámákat készít a Marsról. Ugyanitt helyezkedik el a SuperCam, amely lézerpulzusokat bocsát ki, amelyekkel a sziklák és üledék kémiáját tanulmányozzák, valamint egy mikrofont is tartalmaz, hogy a sziklák tulajdonságait, pl. keménységét vizsgálhassák.

A marsjáró egyik kerekeForrás: AFP PHOTO / NASA/JPL-CALTECH
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek