Egy budapesti panel árából repülhetünk majd a Marsra

Nem köntörfalazunk: 100 ezer dollárra, azaz cirka 28,2 millió forintra saccolja az amerikai reneszánsz ember, az űrbe Teslát küldő Elon Musk azt a pénzösszeget, amiből egy embert egy nap majd a Marsra lehet szállítani. Turistaként.

A SpaceX űrcég atyja szerint egy nap majd akár lakni is megyünk a Marsra a turizmus mellett, és a víziója úgy szól, hogy akinek nem tetszik majd a vörös bolygó, azt ingyen visszahozzák – írja az Independent. Nem is véletlen, hogy egy budapesti panellakás árát írtuk a címben, hisz Musk is azt felelte egy űrutazás árát firtató kérdésben, hogy pont egy ház árából tudna majd az ember áttelepülni a Marsra, hogy ott új életet kezdjen.

Nyomás a Marsra!Forrás: Shutterstock/Alones

Azt azért hozzá kell tenni, először a fenti ár ötszörösét írta Musk, majd hozzátette, talán 100 ezer dollárra vagy az alá is lemehetnek az űrutazás árai. És persze ezt inkább a fejlett államok lakosai tudják majd megfizetni. A SpaceX már teszteli a Spaceship nevű hajóját, ami egy napon képes lehet nagyobb kozmikus utak megtételére.

Muskot arról is kérdezték a Twitterén, mivel támogathatják az emberek a projektet, mire a pionír milliárdos azt írta, a jóindulatukkal. Szerinte fontos, hogy a közvélemény is lelkes maradjon, pedig lesznek majd biztos hibák és balesetek – ahogy Musk fogalmazott, „gyors, nem tervezett szétszerelődések” –, de izgalom is bőven lesz a projektben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek