Különös teremtményeket fedeztek fel kutatók az antarktiszi jégpajzs alatt

A Frontiers in Marine Science című folyóiratban publikált tanulmány szerint a szakemberek a nyugat-antarktiszi Filchner-Ronne selfjégen végeztek fúrásokat, amikor felfedezték az állatokat - köztük szivacsokhoz hasonló élőlényeket és feltehetőleg eddig ismeretlen fajokat - egy tengerfenéken lévő kőtömbhöz tapadva, olvasható az MTI hírei között.

"Arra számítottunk, hogy üledékmagmintát gyűjtünk be a selfjég alól, ezért igencsak meglepődtünk, amikor beleütköztünk a kőtömbbe és a videofelvételen megláttuk, hogy állatok élnek rajta" – mondta James Smith, a brit antarktiszi kutatóprogram (BAS) geológusa.

Noha az antarktiszi selfjegek alatti világot kutató szakemberek találkoztak már kisebb, helyváltoztató mozgásra képes organizmusokkal, pl. halakkal, medúzákkal és világítórákokkal, soha ezelőtt nem találtak még az aljzathoz rögzült, szűrögető szervezeteket ebben a környezetben, aminek alapján úgy vélték, hogy a teljes sötétség, a táplálékhiány és a mínusz 2 Celsius-fok túlságosan zord környezet a számukra.

A fotó csak illusztrációForrás: Stu Shaw/Shutterstock

"Ez a felfedezés egyike azon szerencsés véletleneknek, amelyek más irányba terelik az elméleteket és megmutatják nekünk, hogy az antarktiszi tengeri élet hihetetlenül különleges és elképesztően alkalmazkodott a fagyos környezethez. A felfedezésünk sokkal több kérdést szül, mint amennyit megválaszol, például hogyan kerültek ide ezek az élőlények, és mivel táplálkoznak" – jegyezte meg Huw Griffiths, a BAS munkatársa, a tanulmány társszerzője, aki szerint az is fontos kérdés, hogy mi lesz ezekkel a közösségekkel, ha a selfjég összeomlik az éghajlatváltozás következtében.

A ceremoniális Déli-sark. Az Antarktisz-egyezményt aláíró országok zászlói veszik körbe, a háttérben a régi sarki állomás kupolájaForrás: NSF/Josh Landis / Wikipedia
200 éve fedezték fel a kontinenst, ahol a pontos idő fogalma ismeretlen
200 évvel ezelőtt fedezték fel az Antarktiszt. Ennek a mondatnak pontosan annyi a valóság alapja, mint minden más, felfedezéssel kapcsolatos témában az lenni szokott. Merthogy mi az, hogy felfedezték, honnan lehet tudni, hogy ki az első, és mi az első időpont, amikor már megtörténtnek tekintjük a dolgot? Ebben a cikkünkben most izgalmas tényekről, különös anekdotákról és arról a végzetes becsvágyról mesélünk, melyek mind részei az utolsóként felfedezett kontinens általunk ismert emberi történelmének.

 

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek