Egyiptom 36 kilométeres betonfalat épített Sharm el-Sheikh köré

Összesen 36 kilométer hosszú szögesdróttal megerősített betonfalat húztak fel a legnépszerűbb egyiptomi üdülőparadicsom, Sharm el-Sheikh köré. A hatóságok a betonfaltól és az új biztonsági intézkedésektől azt remélik, hogy sikerül visszacsábítaniuk a turistákat az üdülőhelyre az elmúlt 15 évben bekövetkezett látogatószám csökkenése után – írja az Euronews.

Forrás: Elena Pavlovich / Shutterstock

Egyiptom kétezres évek elejéig virágzó turizmusának a térségben megszaporodó, egyre súlyossabb és egyre több áldozatot követelő terrorakciók vetettek véget. A 2005 júliusában az Abdullah Azzam Brigades terrorista csoport által végrehajtott robbantások 88 ember halálát okozták az üdülőhelyen. Aztán az arab tavasz kezdeteként jelölt 2011-es, Kairóból indult kormányellenes megmozdulás tüntetéssorozatként söpört végig egész Egyiptomon, amelyet hatalmas gazdasági infláció követett. A tavalyi évben pedig a világ minden más országához hasonlóan a koronavírus-járvány húzta be az egyiptomi turizmus fékét.

A betonfal felépítése kapcsán most abban bíznak az idegenforgalomért felelős helyi vezetők, hogy sikerül visszaállítani a külföldről érkező turisták bizalmát a Sínai-félsziget ezen sarka iránt, és egyre többen érkeznek majd ismét Sharm el-Sheikh városába. A gyakorlatban pedig mindez mostantól úgy néz ki, hogy bárki, aki közúton belép a városba, át kell haladnia a 36 kilométer hosszan megépített fal négy kapujának egyikén, amelyeket kamerákkal és érzékelőkkel szereltek fel, miközben mindenkit biztonsági ellenőrzés alá vonnak.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek