Hamarosan bezárják a kegyetlennek és elavultnak titulált párizsi madárpiacot

Párizs belvárosában, a Cité-szigeten vasárnaponként a kalitkákban üldögélő papagájok hamarosan már a múlt emlékei lesznek. A párizsi tanács február 3-án jóváhagyta a madárpiac bezárását az állatvédők kérésére, valamint működési zavarokra hivatkozva.

Eddig megszokott látvány volt, hogy vasárnaponként papagájok és más madarak üldögéltek a kalitkáikban a piaconForrás: Obs70/Shutterstock

„Több éve megfigyelhető, hogy ez a piac, amely a híres virágpiac közelében, a Place Louis-Lépine téren található, a madárcsempészet epicentrumává vált az Ile-de-France régióban" – hangsúlyozta Christophe Najdovski, Párizs alpolgármestere az állatok egészségéért felelős viták során. "Ennek ellenére a madárkereskedelem ma is folytatódik" – mondta.

Szerinte a madarak bemutatásának feltételei elfogadhatatlanok a ma megkövetelt állatjóléti feltételek miatt. Az alpolgármester azon dolgozik, hogy a szomszédos virágpiac felújítása után tilos legyen madarakat és más állatokat ott értékesíteni. A tizenkét ott lévő kereskedő közül tízen még mindig madarakat, illetve apró állatokat vagy más termékeket is árulnak.

Nem megfelelő körülmények között árusítják a madarakat - illusztrációForrás: Greg Montani/Pixabay

Az állatok védelmét szolgáló egyesület, a PAZ (Paris Animaux Zoopolis) január elején petíciót indított a helyszín bezárásának kérésére, amelyhez több mint 2400 aláírást gyűjtött. Szerintük a madarak bebörtönzése kegyetlen és elavult. A madárpiac pedig a tenyésztést és az illegális befogást is csak ösztönözte.

2013-ban a Nemzeti Vadászati és Vadvédelmi Hivatal (ONCFS) vizsgálata hét ember letartóztatásához vezetett a piacon, és 46 aranypinty lefoglalásához, amelyeknek ára elérte a 150 eurót. Párizs városvezetése 2020-tól már nem engedélyezte az olyan cirkuszok bemutatóit sem, amelyekben vadállatok szerepelnek. Január végén az országgyűlés pedig szinte egyhangúlag elfogadott egy törvénytervezetet az állatok bántalmazása ellen – írja az.archyde.com.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek