Púpos bálna bukkant fel a világváros kikötőjében

Egy púpos bálnát kaptak lencsevégre a Szabadság-szobor és több nevezetesség előtt New Yorkban, amikor az látogatást tett a város kikötőjében. A tengeri emlősről készült képeket Bjoern Kils fotós örökítette meg, aki egy helyi hajótársaságot vezet. Az Egyesült Államok atlanti partja a bálnák vándorlási útvonala, és az elmúlt években az állam adatai szerint több mint egy tucatot láttak belőlük New York vizeiben. Az amerikai parti őrség megerősítette a legutóbbi észlelést is.

A fotós elmondta, hogy rendszeresen lát más tengeri élőlényeket, például fókákat a kikötőben, de ritka, hogy bálnák érkezzenek az óceánról. Utoljára 2016-ban látott egyet. Az Emmy-díjra jelölt fotós egy jelentésből hallotta, hogy bálnát észleltek a környéken, kamerát ragadott, és az egyik hajójára pattant. Kétórás keresés után végül észrevette az Ellis-sziget közelében. A bálna felbukkanásáról videófilm is készüt.

"Izgalmas volt látni. Mindenképpen ez lett az egyik jobb képem. Ebben az évszakban a kikötő általában tele van a menhaden nevű hallal, amely a púpos bálnák tápláléka. Ez hozta olyan közel a bálnát a városhoz" – magyarázta a férfi.

A hosszúszárnyú bálna vagy púpos bálna 13-16 méterre is megnőhet - illusztrációForrás: Whit Welles/Wikipedia

A New York-i parkok osztálya szerint a púpos bálna észlelésének közelmúltbeli növekedése a rengeteg helyi élelmiszerforrásnak, beleértve a menhadent, és a vízminőség javulásának köszönhető – írja a BBC.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek