Ilyen a spanyol polgárháború óta nem történt Pamplonában

    A spanyol polgárháború óta először hétfőn Pamplona utcáin nem hallhatták a paták dübörgését és a bikák elől menekülő, több ezer ember izgatott kiabálását. Ernest Hemingway az 1926-os Fiesta, a nap is felkel című regényével tette híressé a történelmi San Fermin bikafutó fesztivált, amely több százezer embert vonz a világ minden tájáról, hogy igyon, táncoljon és versenyezzen a spanyol város utcáin. Tegnap az emberek vörös kendőket mutattak fel a pamplonai városháza előtti téren, így fejezve ki a szomorúságukat, hogy elmarad a világhírű rendezvény. Az idei eseményt már áprilisban törölték, mivel a koronavírus-járvány kiszabadult az ország ellenőrzés alól.– írja az NBC News.

    Eddig minden lévben elképesztően sokan vettek részt a futtatásonForrás: Bernard bill5 at Dutch Wikipedia. Later version(s) were uploaded by Kameraad Pjotr at nl.wikipedia

    "Ez annyira furcsa és szomorú" – mondta az 52 éves Carmelo Buttini Echarte, az egyik legismertebb bikafuttató, aki azt mondta, hogy 12 éves kora óta, azaz a 40 év alatt soha nem mulasztotta el a futtatást. Hozzátette, hogy amikor ezt megtudta, még a könnyei is kicsordultak. Minden évben beállított egy órát, visszafelé számolva a napokat, az órákat és a perceket, amíg minden július 6-án délben elkezdődött az ünnepség a városháztól elindulva, amely aztán mindig július 14-ig tartott. 

    A versenyt eredetileg betiltották, de a pamplonaiak folytatták a futást. Hat bikát szoktak elindítani az óváros széléről, amelyeket körülbelül 20 000 fős izgatott tömeg figyel, sokuk a hagyományos fehér ruhát és piros sálat viselve. A futtatás idejére általában korlátozott számú embert engednek be az óváros szűk utcáira.

    Minden évben többen súlyos sérüléseket szenvednek el, idén viszont a fesztivállal együtt legalább ez is elmaradForrás: San Fermin Pamplona - Navarra/Pixabay

    Laura Duarte, a Partido – egy állatokkal való rossz bánásmód ellen küzdő szervezet – elnöke szerint a visszavonás "jó hír, mert az állatok nem szenvednek". Azt is elmondta azonban, hogy a fesztivál sokkal több, mint hogy a bikákat futtatják. "Szeretnénk élvezni a fesztivált minden évben anélkül, hogy emberek vagy állatok vére folyjna" – mondta. Egy országban, ahol a bikaviadal továbbra is népszerű, ő a kisebbséget képviseli.

    Sokan, például a 21 éves Sergio Folch, vágyakozik a visszatérésre, annak ellenére, hogy 20 napot kómában töltött, miután egy bika 2018-ban átfutott a mellkasán.

    "Mellkasi kompressziós törést szenvedtem" – mondta Folch, aki heti négy napot edz, hogy részt vegyen a spanyolországi bikafuttatásokon. Azt mondta, megértette, miért törölték az idei rendezvényt. "Tudom, hogy az életem olyankor veszélyben van, de inkább abba halok bele amit szeretek, és nem a munkába vagy az alvásba. Ha az élet megrémíszt, akkor semmit sem fogsz csinálni." – fejtette ki Folch.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!