Ismét lehet látogatni a montenegrói nemzeti parkokat

A helyi illetékesek úgy döntöttek, hogy ismét megnyitják a montenegrói nemzeti parkokat. A látogatóknak viszont bizonyos egészségügyi elvárásoknak kell megfelelniük a kirándulóhelyen.

Légi felvétel a Durmitor Nemzeti ParkrólForrás: Shutterstock / Készítette: Aleksei Kazachok

Ez alatt azt értik, hogy a túrázóknak be kell tartaniuk a 1,5-2 méteres, egymás közötti távolságot, továbbá nagyobb csoportoknak egyelőre nem javasolt a kirándulás. A nemzeti parkokban ellenőrző csoportok ügyelnek rá, hogy mindenki betartsa az óvintézkedéseket.

A Skadari-tó Nemzeti Parkba betérőket arra is figyelmeztetik, hogy a horgászat továbbra is korlátozott, tehát pecafelszerelést ne vigyenek magukkal.  

Az elmúlt időszakban, amióta hatályba lépett a horgásztilalom, sokan megszegték a törvényt, és illegálisan fogtak halat. Az ellenőrök legtöbb esetben elkapták a szabálysértőket, és továbbra is fokozottan védik a tavat a halak ívása végéig - tér ki rá cikkében a Montenegrói RTV.

Aki a jelenlegi helyzetben nem tud személyesen sétálni a montenegrói természeti övezetben, az hamarosan virtuálisan teheti ezt meg. Már dolgoznak az online túrák létrehozásán. A projekt részeként a védett övezetben fellelhető növény- és állatvilágról is érdekességeket osztanak meg a látogatókkal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek