Kisteknősök foglalták vissza maguknak a strandot

Csaknem száz, kritikusan veszélyeztetett fajba tartozó közönséges cserepesteknős kelt ki egy elhagyatott brazíl strandon, mivel az ország korlátozásai tiltják, hogy az emberek a parton gyülekezzenek. A kilencvenhét tengeri teknős múlt vasárnap Paulista városában, Pernambuco északkeleti államában kelt ki.

Az apró teknősök kikelésük után minél hamarabb igyekeznek belevetni magukat az óceánbaForrás: Paulo Marcelo Pontes/Wikipedia

Csak kormányzati dolgozók láthatták, ahogy a tengeri teknősök megjelentek, és lelkesen fényképezni is kezdték az „újszülött lények" első lépéseit a strandon, és ahogy bevetik magukat az Atlanti-óceánba. A helyi lakosoknak a múlt hétvégén tiltották meg, hogy a Pernambuco tengerparon gyülekezzenek, amikor Paulo Câmara, az állam kormányzója elrendelte a koronavírus miatti részleges leállást. Arra kérte az embereket, hogy maradjanak otthon a vírus terjedésének lassítása érdekében.

A brazíliai Tamar védelmi projekt szerint a közönséges cserepesteknősök – amelyeket kritikusan veszélyeztetett fajnak tekintenek – az ország északkeleti partján szokták lerakni a tojásaikat. Ennek a teknősfajnak a súlya legfeljebb 85 kg lehet, és hossza akár a 110 centit is elérheti.

A kifejlődött közönséges cserepesteknős több mint egy méter hosszúságúra is megnőForrás: B.navez/Wikipedia

Ebben az évben több mint 300 tengeri teknős kelt ki Paulistán. A város környezetvédelmi titkára, Roberto Couto szerint a teknősök minden évben januártól kezdik a homokba elásni a tojásaikat, és a kisteknősök áprilisban, májusban bújnak elő. Couto hozzátette: csodálatos és rendkívüli érzés volt, hogy most megfigyelhették e veszélyeztetett faj kicsinyeinek rövid útját a tengerparton – írja az Evening Standard.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek