Kíváncsi kecskék legelésztek egy koronavírus miatt kiürült településen

Az utóbbi napokban kasmírkecskék vándoroltak szabadon egy walesi település, Llandudno elhagyatott utcáin, miközben vidáman legelészték a sövényeket és a kertben éppen virágzó növényeket. Rengeteg felvétel került fel különböző közösségi portálokra, ahogy a kecskék az üres utak mentén ugrálnak, ablakokban, kertekben, kőkerítések tetején álldogálnak és legelésznek – írja az Evening Standard.

 

Az állatokat a közeli Great Orme hegyvidéken legeltetik. De mivel a koronavírus miatti lezárások közepette kevés ember mozog a városban, a kecskék közülük néhányan kíváncsiságból úgy döntöttek, lesétálnak Llandudnoba.

A körnéyk kihalt, és természetellenesen csöndes, tehát valószínűleg úgy döntöttek, hogy ők majd átveszik a terepet. A karakteres kecskék már a Twitteren is népszerűek lettek, hiszen egyre több kép kering róluk a közösségben.

"Kíváncsiak, és talán egy kicsit magányosak is. Azt hiszem, ők is azon gondolkodnak, hogy mi történik itt " 

– mondta a városi tanácsnok a BBC-nek.

A tanácsnok szerint Llandudnoban mindenki büszke az állatokra, amelyek körülbelül egy 150 fős kecskenyáj tagjai, és helyi látványosságnak számítanak. Mivel általában nem térnek be a településre, most "ingyen szórakozást" biztosítanak a bent tartózkodó embereknek.

Címlapkép forrása: David Cardinez/Pixabay

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek