Rizsföld közepén áll a világ egyik legkülönlegesebb könyvesboltja

Kínában egy Hsziadi nevű faluban található a Rizsföld Könyvesbolt, melyet, mint a neve is mutatja, rizsföld vesz körül. Az épület a Ming- és Csing-dinasztiára jellemző hagyományos építkezési módokat követve döngölt földfalakból áll, a falu többi épületéhez hasonlóan - adja hírül az Insider.

Forrás: Zhuo Yuxing

Ami a könyvtárt illeti: az épületben csak három döngölt fal állt melyeket elhanyagolt udvar vett körül. Ahelyett, hogy lebontották volna, felújították, a falu 60, immár rossz állapotban lévő épületével együtt, melyet önkéntesek állítottak helyre. Emellett új épületeket is húztak fel, a régebbiektől távolabb. Sok hagyományos épület azonban, mint az ősök csarnokai és a templomok ma is használatban vannak.

A boltban több mint 7500 könyv található a művészettől a társadalomtudományig, de a kínálat elsősorban a falvak védelme, a vidéki oktatás és a mezőgazdaság védelme köré épül, emellett kiállításokat, színházi előadásokat és koncerteket is rendeznek itt.

Forrás: Chen Hao

Vannak intim olvasósarkok, ugyanakkor tágasabb terek is, valamint egy kávézó, melynek nagy üvegablakai a környező tájra engednek kilátást.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek