Megépítik Szerbia első neolit faluját

Megépítik a Đetinje-szoros valamikori neolit ​​településének másolatát, amely egyben Szerbia első ilyen faluja is lesz. A turisztikai attrakció Nyugat-Szerbiában, Zlatibortól nem messze, Užice városában kap helyet.

Neolit korra emlékeztető házakat is építenek - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: joan_bautista

Aki végigsétál a faluban, olyan érzése támadhat, mintha visszarepülne az időben és a neolit kultúrába csöppent volna bele. A házak, a berendezések, a foglalkozások mind a neolit kultúrát idézik fel és mutatják be a látogatóknak.

A szerb neolit falu bebarangolását akár az idei év tavaszára is betervezhetik, ugyanis a tervek szerint áprilisban, vagy legkésőbb májusban megnyitják a múzeum-települést.

A tervek szerint egyébként Užice óvárosát is felújítják az idén, mindenekelőtt a tornyokat és a citadellát restaurálják. Egy sétány kiépítését is tervezik, továbbá 120 új parkolóhelyet hoznak létre. A tervek szerint nyáron egy sportközpontot is átadnak a településen - tudtuk meg a szerb Turistički Svet híréből.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek