Kulturális programok 2024-ben, amelyekért megéri repülőjegyet venni – II. rész

Málta, Németország és az észtországi Tartu után cikksorozatunk második részében három újabb helyszínt mutatunk, melyek mind izgalmas kulturális programokkal várnak 2024-ben.

A koppenhágai Carlsberg-negyed

A Koppenhága központjában lévő Carlsberg-negyed azóta fejlesztés alatt állt, hogy 2008-ban leállították a sörfőzést. 2024-re azonban többé-kevésbé készen áll az egykori sörfőzde épületei köré épült kulturális negyed: a felújított 19. és 20. századi ipari épületeket kilenc sokemeletes új toronyház egészíti ki, amelyeket az olaszországi San Gimignano középkori tornyai ihlettek.

Carslberg-negyedForrás: Thorbjørn Hansen/Kontraframe/Carlsberg Byen/Facebook

De az építészetet és a művészeteket kedvelő látogatók sok más látnivalót is találhatnak itt, design boltok és egy művészeti galéria, továbbá egy gyógyfürdő és egy butik hotel (Hotel Ottilia) is a vendégek rendelkezésére áll. Emellett számos étterem is található itt, van például egy szendvicsező, ahol megkóstolhatjuk a tipikus dán, gazdagon megrakott smørrebrød szendvicseket, van kávézó és gasztropub a régi malátasilóban és hamburgerező a kazánházban. Öt év modernizálás után pedig tavaly decemberben újra megnyitotta kapuit a városnegyed attrakciója, a Home of Carlsberg, ahol új interaktív kiállítás, étterem és bár, valamint pincetúrák és kóstolók várják az ikonikus sör történelme iránt érdeklődő vendégeket.

Európa Ifjúsági Fővárosa, Gent

Mint Európa Ifjúsági Fővárosa 2024-ben, Gent rengeteg látnivalót kínál a fiatal látogatók számára. A legnépszerűbbek közé tartozik a grófok vára, egy középkori erőd árokkal és kínzóeszközök véres gyűjteményével; a Werregarenstraatje, más néven Graffiti Sikátor, amely egy nyilvános vászon a street art művészek számára; és a 14. századi torony, a Harangláb, amelynek mind a 254 lépcsőjét meg kell mászni, ha látni szeretnénk a város kabaláját, a sárkányt.

Gent központjában 1997 óta nem közlekednek autókForrás: Shutterstock/Catarina Belova

A Fosfor the Dragon alkalmazás segítségével egy kétórás kincsvadászatban is részt vehetnek a családok, amely még izgalmasabbá teheti a város felfedezését a legkisebbek számára. Közvetlenül a központ mellett található a Blaarmeersen sport- és rekreációs park, ahol tó, homokos strand, vízipark, gördeszkapark és még sok minden más is várja a szabadban kikapcsolódni vágyókat. Amit nem hagyhatunk ki, az a cuberdon, a málna ízű, szirupos édesség, amelyet egy genti gyógyszerész talált ki, és még mindig csak Belgiumban árulják. A gyerekek vagy imádni, vagy utálni fogják, de közömbösek garantáltan nem lesznek...

Európa Kulturális Fővárosa, Bad Ischl

A nyugat-ausztriai Salzkammergut régióban található Bad Ischl az idei három kulturális főváros egyike. I. Ferenc József császár fürdővárosa és nyári rezidenciája 22 vidéki alpesi közösséggel egyesítette erőit, hogy az EKF programban részt vegyen. Ezek közé tartozik az Attersee-tó, amely Gustav Klimtet és Gustav Mahlert is megihlette. Az év programjai között szerepel a Salt Lake Cities, amelynek keretében 12 használaton kívüli pályaudvart keltenek életre installációkkal, kiállításokkal és pop-up projektekkel.

Bad IschlForrás: Shutterstock/2020 saiko3p

Egy másik kiemelkedő esemény a Reise der Bilder, egy három helyszínen megrendezett kiállítás, amely a Salzkammergut régióban a második világháború alatt elkobzott műalkotásokat mutatja be. Lesz utcazenei fesztivál, színházi fesztivál, valamint a kísérleti zene és a digitális művészet is szerepet kap, Anton Bruckner felső-ausztriai zeneszerző 200. születésnapja alkalmából pedig a hatalmas ebensee-i sófinomítóban adnak koncertet. A programokról itt tájékozódhatsz bővebben.

Forrás: The Guardian

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek