Csodálatra méltó, zenélő látványosság kapott helyet Gyenesdiáson

Az elmúlt években Gyenesdiás egyre másra ontotta a jobbnál-jobb híreket. 2020-ban arról adtunk hírt, hogy a Balaton legnagyobb mozija nyílt meg a településen, majd egy évre rá kiderült, hogy község kategóriában Gyenesdiás nyerte a Klímabarát Települések Szövetségének elismerését a fizikai beruházásokban és a közösség szintjén is megvalósuló jövőépítő tevékenységeknek köszönhetően. Végül ugyanezen év márciusában arról szóltak a hírek, hogy egy olyan beruházás indul el a település környékén, aminek köszönhetően megújul a Nagymező és a Festetics-kilátó, illetve nyílik egy vadaspark is.

Forrás: Surber Zeneautomata és Fonográf Múzeuma

Ezúttal pedig egy magánberuházás jóvoltából valósult meg egy igazi kuriózum, a Surber Zeneautomata és Fonográf Múzeum, melynek kapuit november 8-án nyitották meg. 

A megnyitóról szóló sajtóközlemény szerint a verkli a térségben 2013 óta újra reneszánszát éli, köszönhetően Irina és Hansjörg Surbernek, akik 2009-ben költöztek hazánkba. A svájci házaspár eredetileg Keszthelyen a Jókai utcában nyitotta meg verkilimúzeumát, és jövöre immár 10. alkalommal segédkeznek majd a keszthelyi Nemzetközi Verkli Fesztivál szervezésében.

Forrás: Surber Zeneautomata és Fonográf Múzeuma

Gyenesdiásra költözésük azonban új energiákat és lehetőségeket szabadított fel, és egy nagyobb befogadóképességű épületet is hozott. Ebben, a keszthelyinél jóval nagyobb térben csodálhatjuk meg a Surber házaspár klasszikus szépségű gyűjteményét. (A keszthelyi múzeum már nem működik - a szerk.)

A Surber Zeneautomata és Fonográf Múzeumban több száz, a világ számos különböző pontjáról származó verkli, régi magyar nevén kintorna vagy sípláda, illetve gramofon készülék kapott helyet, elrepítve a látogatókat a 19. és 20. század békebeli, nagypolgári világába és korabeli szórakoztató zenegép iparág kulisszái közé.

Forrás: Surber Zeneautomata és Fonográf Múzeuma

A közlemény szerint, ha ellátogatunk ide, megcsodálhatunk Neumann és egyéb neves kintornákat, hatalmas tánczene gépeket, berlini relikviákat, régi budapesti bordélyból származó zenegépet, illetve számtalan apró zenélő dobozt, ládát, sőt még muzsikáló kalitkát is.

A privát gyűjteményt ingyenesen meg lehet nézni, de mindenképpen időpontot kell egyeztetni a Surber házaspárral, és egyszerre legfeljebb 10 fő tud jelen lenni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek