6 remek mini múzeum, melyek érdekes és bizarr értékeket rejtenek

A hatalmas művészeti galériáknak is meg van a hangulata és az ideje. Az ember akkor látogat el a Szépművészeti Múzeumba, a Louvre-ba, ha éppen Párizsban jár, vagy az Uffizi Képtárba Firenzében, ha az adott kiállítás értékeire és a hely szellemére is éhezik a lelke. De bizony néha az is jó, ha a kultúrát csak kis adagokban fogyasztjuk. Erre pedig kiválóan alkalmasak azok a mini múzeumok, melyeknek gyűjteménye akár a szekrényünkben is elférne. Találtunk pár ilyet a világban.

A Warley Múzeum - Egyesült Királyság

A sort egy telefonfülkében berendezett múzeummal kezdjük, mivel nemrég írtunk arról, hogy a hagyományos angliai, piros telefonfülkéket mennyi mindenre lehet használni. Warley egy kis falu Nyugat-Yorkshire-ben. Nem éppen turistalátványosság, de ha erre jár az ember tehet egy kitérőt ide is. Már csak azért is, mert van a falunak egy érdekes múzeuma, amint már említettük, egy telefonfülkében.

Forrás: Warley Community Association

Az időszakos kiállításokat a helyi lakosok készítik, és Warley régmúltját, a vidék természeti értékeit mutatják be rajtuk keresztül, vagy éppen olyan valószerűtlen kapcsolatokat, mint amit a falu egy kínai sörfőzdével ápol. A 2016-ban átadott telefonfülke padlóját a közeli kertekben talált kerámiákból készült mozaikok borítják, de ami a legjobb, hogy a múzeum közvetlenül a kocsma mellett található, így összeköthető a kellemes a hasznossal.

Mmuseumm - New York

A Mmuseumm egy „modern természettudományi múzeumként" írja le magát a folyton rohanó város közepén. Ez azt jelenti, hogy itt nem fog senki dinoszaurusz csontvázakat vagy pattintott nyílhegyeket, és preparált mongúzokat találni, helyettük viszont láthat vörös tűsarkú cipőt, amit egy metrórácsból szabadítottak ki, régi bankjegyeket, vagy felvonulási papírzászlót.

Az egykori liftaknában berendezett múzeum gyűjteménye folyamatosan változik, akárcsak maga a város. A tárgyak látszólag nem függnek össze, de a hely hangulata mégis összeköti őket. A kis galéria egyébként akkor is nyitva van, ha éppen nincs nyitva, mivel az elhúzható kis ablakokon keresztül bármikor megnézhető.

Micro - San Francisco

Ez a mini, illetve mikró múzeum több helyen is felbukkan San Francisco városában. Azért lett beválogatva a sorba, mert bár nem egy kicsi helyről van szó, ahova a tárgyakat bezsúfolták, a kialakítása mégis egyedi. A Micro esetében egy két méter magas, üdítőautómata méretű dobozról van szó, amiben kisebb nagyobb, álló és fekvő vitrinek találhatók.

A bennük látható kiállításokat díjnyertes dizájnerek, technológusok és történetmesélők közösen hozzák létre. A kórházi várótermekben, a tömegközlekedési csomópontokon, vagy a civil intézmények közösségi tereiben is megjelenhetnek, a legkülönbözőbb témákkal keltve fel az emberek figyelmét.

Ethno Múzeum - Dzepcistem, Észak-Macedónia

Ebben az apró néprajzi múzeumba egyszerre csak egy ember léphet be, mert az egyébként is pici helyiség faltól falig tele van "kiállítási" tárgyakkal. A múzeumban látható gyűjtemény nagy része a 19. század végéről és a 20. század elejéről származik.

Forrás: Raso / Wikimedia Commons

Főként Macedóniában készült és talált kerámiákbólól, érmékből, fa és fém eszközökből, festményekből, népi hangszerekből, konyhai- és mezőgazdasági tárgyakból állt össze a gyűjtemény, de a leírás szerint találhatók köztük több mint ötezer éves kerámia maradványok is. A tárgyakhoz viszont nem jár magyarázat, az ömlesztett értékekről magunknak kell kitalálnunk mire valók.

The Faraday Affect - London

A liftakna és a telefonfülke után, most egy mini faház következik, amiben bizony annak a feltalálónak a műhelyét szemlélhetjük meg, akinek a elektromosságot köszönhetjük. A Faraday hatás elenevésű mini múzeum az elektromágnesesség atyjának Michael Faraday-nek állít emléket.

Forrás: Patrycja Nowak / trinitybuoywharf.com/

A házacskát és a kiállítást Ana Ospina és a Fourth Wall Creations művészcsapata készítette. Az installáció Faraday műhelyének „rekreációja", amit tele pakoltak régiségekkel, talált tárgyakkal, valamint hangfelvételekkel, magyarázó jegyzetekkel és történelmi dokumentumokkal. A helyszíne pedig London egyik legérdekesebb konténer kikötője, a Trinity Buoy Wharf, ahol a viktoriánus feltaláló az 1850-es években kísérletezett - olvasható a Trinitybuoywharf.com oldalán.

A Williem Burke Múzeum - Edinburgh

A The Cadies & Witchery Tours egy edinburgh-i sétaszervező vállalkozás, melynek West Bow-ban található üzletének pultján áll egy díszes fekete dobozka. Ez a doboz a világ egyik legkisebb múzeuma, és egyetlen műtárgyat rejt, méghozzá egy 18. századi névjegykártya tartót, ami a város hírhedt gyilkosának, William Burke-nek a bőréből készült.

Forrás: Witcherytours.com / william burke museum

Burke és társa számos gyilkosságot követtek el Edinburgh-ben 1828-ban, majd eladták a holttesteket Dr. Robert Knoxnak, aki az Edinburgh-i Orvostudományi Iskolában a boncolási óráin használta fel őket. Miután a gyilkost 1829-ben nyilvános, több ezer néző előtt kivégezték, ugyan úgy felboncolták, mint az áldozatait, és borzalmas emléktárgyakat készítettek testének különböző részeiről levett bőrből. A névjegykártya tartót a Burke bal kezének hátuljáról vett bőrből varrták. A bőrt kezelték, festették és finoman arany ornamentikával díszítették - írták a Witcherytours.com oldalán.

A tok sok éven át a William Burke boncolásában részt vevő egyik sebész leszármazottjának tulajdonában volt, majd 1988-ban árverésre bocsájtották. A mostani tulajdonosok ősei ekkor vásárolták meg, és így lett a szörnyű ereklye a családi vállalkozás egyik legnagyobb kincse.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek