Öt kiállítás Budapesten, melyet idén tavasszal mindenképp meg kell nézni

Pár nappal ezelőtt hozta le a hírt az MTI, hogy a Szépművészeti Múzeum valaha volt legerősebb kiállítási programja lesz az idei. Olyan nagy nevek is előfordulnak a repertoárban, mint Bosch, Matisse, El Greco vagy a magyar kedvenc, Vaszary János. 2022 első felének legizgalmasabb európai kiállításai után most a hazai programból gyűjtöttük össze azokat a tárlatokat, amelyekre már nem kell sokat várni (vagy már meg is nyíltak), hogy legyen miből válogatnunk a tavaszi szezonban.

Bosch - Szépművészeti Múzeum

A 16. században élt németalföldi festő, Hieronymus Bosch, azok közé a művészek közé tartozik, akik a kultúra iránt kevésbé érdeklődők figyelmét is képesek megragadni. Különféle fantasztikus lények, démonok, félig emberi- félig állati alakok, gépek jelennek meg álomszerű festményein, melyek olyan általános témákkal foglalkoznak, mint például az erény és a bűn közötti választás, vagy a vágyak megélése és féken tartása. Ez a hátborzongató világ inspirálóan hatott a 20. századi szürrealista festőkre, akik úgy gondolták, Bosch volt az első igazi modern művész.

Bosch: Gyönyörök kertjeForrás: Web Gallery of Art/commons.wikimedia.org

Áprilistól a Bosch-életmű csaknem fele, 11 eredeti festmény lesz látható a Szépművészeti Múzeumban április 8-tól július 17-ig, valamint 90, a mester műhelyéből származó alkotó munkája. A beharangozó szerint a kiállítás az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-tárlatának ígérkezik. Hogy elkerüljük a sorban állást, a jegyet már meg is vehetjük a jegy.ligetbudapest.hu oldalon. 

Art deco - Magyar Nemzeti Galéria 

A két világháború közötti art deco a nagyvárosi életforma és a polgári jólét kifejeződése: a világra való nyitottság, a műveltség és a modernség iránti igény, az utazás szeretete és a külföldi impulzusok felé fordulás közege. Ez a világszemlélet elsősorban a dizájn és a tervezőgrafika területén volt tetten érhető, plakátok, magazinok, bútorok, öltözékek fejezték ki azt a könnyed és elegáns világot, ahová a Magyar Nemzeti Galéria áprilisban nyíló kiállítása kalauzol.

Art deco enteriőr egy magazinban (illusztráció)Forrás: SiefkinDR - Art et Decoration magazine/Wikipedia

A tárlat elsőként a testre és az otthonra fókuszál, majd bejárja a nagyváros, Budapest tereit, a féktelen szórakozás, a jazz, a revük és a mulatók világát. Végül eljut az állami reprezentációig, addig a pontig, amikor már elvész az art deco könnyedsége, és a stílus megmerevedik, monumentálissá válik.

Mongol művészet - Hopp Múzeum 

Mint az MTI híréből kiderül, először rendez Magyarországon átfogó, a mongol művészetet és műveltséget bemutató kiállítást a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum. Bár a múzeum honlapján egyelőre csak annyi olvasható, hogy kiállításépítés miatt ideiglenesen zárva tartanak, de az MTI-től tudjuk, hogy a Jurták és kolostorok című tárlat valamennyi magyar közgyűjtemény mongol anyagából válogat majd. Az új kiállítás március 25-től lesz látogatható.

Jurták KirgizisztánbanForrás: Makalu/Pixabay

Frey Krisztián - Ludwig Múzeum

Hatalmas, szürke vásznak, naplószerű folyóírás, spontán odavetett, széles ecsetvonások és mindezektől gyökeresen eltérő, számítógép által generált művek – így foglalhatóak össze a Frey Krisztián (1929–1997) életművével kapcsolatos legelső impressziók néhány szóban. Frey, a hatvanas évekbeli magyar neoavantgárd képzőművészet egyik kiemelkedő képviselője, kevesek számára lehet ismerős, pedig Svájcban a nemzetközi computer art (számítógépes művészet) korai úttörőjeként tartják számon. A Ludwig Múzeumban már január 21-e óta látható az életművének szentelt kiállítás. Ha még nem láttuk, március 20-ig van időnk, hogy pótoljuk!

Frey saját maga által kifejlesztett absztrakt expresszionista formanyelvvel lépett a progresszív művészet színpadára az 1960-as évek elején. Jellegzetes művei között előfordul fehérré kiégett monokróm kép, sok képen feltűnnek a szinte kényszeres folyóírás kalligráfiái, de a pecsétek, a falfirkák és a digitális vektorok formavilága is megjelenik. A kiállításon eddig sosem látott teljességében bontakozik ki az életmű a korai munkáktól az itthon és Svájcban készült főműveken át az úttörő computer art-kísérletekig.

A Néprajzi Múzeum kiállításai

Rövidesen megnyílik a Néprajzi Múzeum új otthona is az '56-osok terén. Az intézmény 150 éves története során először költözik olyan épületbe, amelyet kifejezetten a gyűjteménynek szántak. Ahogy korábban írtuk, az épület márciusban több kiállítással nyílik meg.

Homlokzati elemek a Néprajzi Múzeum új épületén az Ötvenhatosok terénForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A Megérkeztünk című tárlat a gyűjtemény 150 válogatott főművét mutatja majd be, több mint 1000 négyzetméteren. Ekkor nyílik meg az úgynevezett Zoom tér is, amely egyedi perspektívából ismerteti meg a gyűjtemény több száz tárgyát, köztük a Néprajzi Múzeum legrégebbi, 1673-as székelykapuját, a múzeum fogadóterének pedig központi látványeleme lesz a több ezer tárgyat bemutató Kerámiatér.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek