5 kiállítás 2022 első felében, melyekért megéri repülőjegyet venni

Szinte naponta nyílnak az izgalmasabbnál izgalmasabb kiállítások Európa-szerte. Mivel ritkán adódik alkalmunk, hogy éppen akkor az adott városban legyünk, ezekről rendszerint lemaradunk. Pedig van néhány, ami miatt érdemes repülőjegyet venni: 2022 első felében Párizsban, Londonban és Firenzében is nyílnak olyan tárlatok, amelyek egy pár napos városlátogatással egybekötve életre szóló élményt nyújthatnak. Ezek közül válogattunk.

Yves Saint Laurent – Párizs

Párizs a divat fővárosa, így nem is lehetne stílusosabb indokot találni hogy a városba repüljünk, mint egy divatlegenda évfordulója. Január 29-én lesz éppen hatvan éve, hogy megrendezték Yves Saint Laurent első önálló divatbemutatóját, és ennek alkalmából hat múzeum is kiállítással készül. Az akkor még csak 26 éves tervező nagy feltűnést keltett első kifutóra lépő modelljével, aki egy bő, kétsoros gyapjúkabátot viselt, fehér nadrággal. Ma már nehéz elképzelni, de ez akkoriban nagy durranásnak számított. Hasonló kabátot ugyanis nem nők, hanem tengerészek hordtak, de mivel nem volt testhezálló, és jól elfedte a csípőt, ideális volt azon nők számára, akik még nem érezték magukat elég felszabadultan nadrágban. A bemutató mérföldkő volt a divat történetében, ezt ünnepli a város hat múzeuma.

Saint Laurent miatt Párizsba utazni már csak azért is remek program, mert így egyúttal a város leghíresebb nevezetességeit is bejárhatjuk, a kiállítássorozatban részt vesz például a világ egyik legnagyobb képzőművészeti gyűjteménye, a Louvre, a high-tech stílusú Pompidou központ, és persze az a múzeummá alakított ház is, ahol Saint Laurent az utolsó 30 évében tervezett.

A kiállítás a Modern Művészeti Múzeumban, a Pompidou Központban, a Musée d'Orsay-ben, a Picasso Múzeumban, a Musée Yves Saint Laurent-ben és a Louvre-ban látható január 29-től május 15-ig, a Picasso Múzeumban április 15-ig.

Donatello – Firenze

Ha a sötét középkort követő reneszánsz újjászületés korszakával ismerkednénk közelebbről, azt valahol a korstílus bölcsőjében, Firenzében érdemes elkezdenünk. Olyan ikonikus alkotások vannak itt, mint Michelangelo Dávid szobra, Botticelli Vénusz születése című festménye, és korabeli épületekből sincs hiány, hiszen a város reneszánsz palotákkal van tele. Idén ráadásul a korszak egyik jelentős szobrászának, Donatellónak rendeznek kiállítást két helyszínen is.

Donatello: Dávid (1435)Forrás: Wikimedia Commons

Az elsősorban Firenzében alkotó szobrász a 15. század egyik legjelentősebb művésze, nagy szerepe volt abban, hogy a szobrászat az épületektől független, önálló műfajjá vált. Ennek ellenére közel 40 éve nem volt az ideihez mérhető jelentőségű Donatello-kiállítás. Márciustól azonban két helyen is, Firenze egyik legszebb reneszánsz palotájában, a Palazzo Strozziban, és a szobrász alkotásainak legnagyobb gyűjteményét őrző Bargellóban is találkozhatunk a műveivel, így minden adott lesz, hogy elmerüljünk a reneszánsz világában. A kiállítás március 19-től július 31-ig látható.

Mondrian – Hága

Egy Mondrian-kép a mai néző számára szinte felháborítóan egyszerűnek hathat: vízszintes és függőleges vonalak, mindenütt ugyanaz a piros, kék és sárga szín. Szép füzetborító lehetne, gondolhatják sokan. Pedig ezeket a mérhetetlenül szimpla kompozíciókat rengeteg gondolkodás, filozofálás, elméleti eszmefuttatás előzte meg.

Piet Mondrian: Tableau I (1921)Forrás: Kunstmuseum Den Haag/Wikipedia

A kezdetben figurális képeket festő művész egy spirituális tanítás, a teozófia bűvkörébe került, aminek hatására fokozatosan egyre absztraktabb irányba változtatta a stílusát, mígnem eljutott arra a pontra, ahol művészi szókincse egyszerű geometrikus elemekre csökkent. A művész abban hitt, hogy a művészetnek a látható valóság ábrázolása helyett valami egyetemesebb esztétikát kell teremtenie, a valóság felett kell állnia. 2022-ben lesz 150 éve, hogy ez a meredek gondolatokat megfogalmazó alkotó megszületett, aminek alkalmából a világ legnagyobb Mondrian-gyűjteményét őrző Kunstmuseum Den Haag hatalmas kiállítással készül, melyet április 2-től szeptember 25-ig nézhetünk meg.

Velencei biennálé

Világjárvány, éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia fejlődése - ehhez hasonló témák kerülnek elő az idén 59. alkalommal megrendezett Velencei Biennálén. A kortárs képzőművészeti fesztivált minden második évben, mintegy 70 ország részvételével rendezik meg, hazánk 1895 óta képviselteti magát a rangos eseményen.

Az idei fesztivál címe: Az álmok teje (The Milk of Dreams). Ez a kissé megfoghatatlan szókapcsolat Leonora Carrington brit-mexikói szürrealista novellaírótól származik, akinek ezzel a címmel jelent meg gyerekeknek szóló történeteket és rajzokat tartalmazó notesze. Carrington a biennálé kurátora szerint egy "varázslatos világot ír le, ahol az élet a képzelet prizmáján keresztül folyamatosan újjászületik, és ahol mindenki megváltozhat, átalakulhat valaki mássá. A kiállítás egy képzeletbeli utazásra vezet a test és az emberiség definícióinak metamorfózisain keresztül."

Egy hatalmas, még Napóleon idejében épült parkban állnak a nemzetek pavilonjai, köztük a magyar szecessziós épület is. Ebben a pavilonban kap majd helyet a Magyarországot képviselő kiállítás, mely a témafelvetéshez összhangban egy hasonlóan szürreálisnak ható installációval készül: Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című, mozaikokkal borított különös, amorf szobraival, melyekhez többek között Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből merített inspirációt.

Az eseménynek a Biennálé-kertek és az egykor hajógyárként működő Arzenál épülete ad otthont április 23. és november 27. között.

A Stonehenge világa – London

A több mint négy évezreddel ezelőtt épült Stonehenge a világ egyik leghíresebb, és egyben legtitokzatos műemléke. Kik építhették fel ezt a kőtömbökből álló monumentális építményt, kik voltak azok, akik a történelem előtti Nagy-Britanniát benépesítették?

Hetven évvel ezelőtt nem védték megfelelően az ősrégi köveketForrás: Pete Linforth/Pixabay

A Stonehenge világa című kiállításán ezeknek az évezredes kőtömböknek a titkaiba kalauzol bennünket a British Múzeum. Megtuthatjuk, mi lehetett a rejtélyes kőtömbök funkciója, és megismerkedhetünk építőikkel is. A kiállítás egyik fénypontja a 3600 éves nebrai korong lesz, az égbolt legrégebbi ismert ábrázolása, amelyet a mai Németország területén fedeztek fel a '90-es évek végén.

Forrás: The Art Newspaper, Musée Yves Saint Laurent, Kunstmuseum Den Haag, La Biennale di Venezia, Ludwig Múzeum, Wikipedia

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek