Beethoven muzsikájával töltik meg hazánk egyik legromantikusabb kastélykertjét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar több mint hatvan éve játssza a legszebb Beethoven-darabokat Martonvásáron. És ahogy az elmúlt évtizedekben, úgy idén nyáron is július három hétvégéjén töltik meg muzsikaszóval a Brunszvik-kastély parkját. Ám amíg korábban Beethoven mellett a természetet, a nyarat és a felszabadult zenélés örömét ünnepeltük ezeken a hangversenyeken, idén ez kicsit másképp lesz.

Forrás: Nemzeti Filharmonikusok

„Páratlan időszakon vagyunk túl, ezért is döntöttünk úgy, hogy idén Beethoven szimfóniái közül a legdrámaibbakat mutatjuk be, amelyek szó szerint is és átvitt értelemben is páratlanok. Az elmúlt egy év a mélységek megéléséről szólt, jöjjenek velünk Martonvásárra, és éljük meg együtt a magasságokat" – idézi a szerkesztőségünkbe érkezett közlemény Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójának szavait.

A martonvásári Brunszvik-kastély kertje tökéletes helyszín a koncertekhez, az egyik legromantikusabb park Magyarországon. Nem csoda, hogy Beethovent is magával ragadta a hely szépsége, és ha lehet hinni a szóbeszédnek, akkor nemcsak a természet bujasága, hanem a Brunszvik nővérek bája is vonzotta a mestert, így kedvenc tartózkodási helye lett.

Forrás: Hargitay Olivér / Nemzeti Filharmonikusok

Július 3-án, szombaton az idei Beethoven-estek nyitó koncertjén, először a mester I. szimfóniája szólal meg, amelyet 1800. április 2-án, Bécsben, az udvari színház nagytermében Beethoven első szerzői estjén mutattak be derűs, lendületes, szellemes alkotásként. Az est folyamán Farkas Róbert, a 2011-es Lovro von Matačić Karmesterverseny 3. díjasa vezényel.

Július 10-én, szombaton 19 órakor a mindenki által jól ismert ütemekkel kezdődik az este, vagyis Beethoven V. szimfóniájával, amelyet Sorsszimfóniaként is emlegetnek. Egy legenda szerint Beethoven titkára, Anton Schindler említette ezen a néven a darabot, aki saját visszaemlékezése szerint rákérdezett a négyhangos motívumra a mesternél, amire Beethoven azt válaszolta, hogy ez a sors, amely az ajtón kopogtat. Az este folyamán még több műve is hallható lesz, a zenekart Madaras Gergely az Orchestre Philharmonique Royal de Liège zeneigazgatója vezényli.

Forrás: Hargitay Olivér / Nemzeti Filharmonikusok

Július 17-én, a martonvásári estek zárásaként Beethoven István király-nyitányát szólaltatják meg a Filharmonikusok. De felcsendül majd többek között Beethoven utolsó befejezett szimfóniája, a IX. szimfónia is, amelynek előadását már kórus egészíti ki. Az este folyamán Somos Csaba vezetésével közreműködik a Nemzeti Énekkar, továbbá Sümegi Eszter Kossuth-díjas Érdemes és Kiváló Művész, Schöck Atala, Cser Krisztián és Szappanos Tibor, vezényel Vajda Gergely.

A részletes programról bővebben a Nemzeti Filharmonikusok weboldalán olvashatnak. Az esemény szervezői felhívják a figyelmet, hogy a rendezvényen csak védettségi igazolvánnyal rendelkezők, illetve védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel érkező 18 éven aluliak vehetnek részt.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek