Megnyílt a fövenyesi kertmozi, védettségi igazolvány nélkül ülhetünk a vászon elé

A hangulat még mindig a múltat idézi, de a digitális hang- és vetítéstechnika képes elrepíteni Hollywood sikereit a balatoni nézőkhöz – írták bemutatkozásukban a kis mozi üzemeltetői a Facebook-oldalukon, akik péntek este nyitották meg kapuikat ismét a látogatók előtt a Vissza a jövőbe című film vetítésével. A hatályos rendelkezések értelmében zenés, táncos programokat nem szervezhetnek, ugyanakkor a kertmozik maszk és védettségi igazolvány nélkül is látogathatók a szabadvízi strandokhoz hasonlóan.

Forrás: Fövenyes Kertmozi / Facebook

A Balatonudvari-Fövenyes egyik hangulatos kis utcájában eldugott szabadtéri filmszínház a korábbi években ugyanis hétvégente már reggel 9 órától várta különböző programokkal, koncertekkel, bábelőadásokkal és kézműves foglalkozásokkal a családosokat; és bár egyelőre ilyen kiegészítő eseményeket nem tervezhetnek, a júniusi moziműsoruk már olvasható a weboldalukon.

Az elmúlt évek népszerűbb animációs, kalandfilmjei és drámái mellett több premierrel is készülnek, ilyen lesz például a péntek estére tervezett Szuperagy című vígjáték, itt látható először az idei gyártású Szörnyella, a Sokkal több, mint testőr második része, a Halálos iramban 9. része, illetve a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon és a Velencei Filmfesztiválon is díjat nyert A nomádok földje című alkotás.

A jegyek ára egységesen 1200 forint, amit elővételben nem, csak a helyszínen a mozi pénztárában lehet megvenni az előadás kezdete előtt egy órával. A helyfoglalás érkezési sorrendben történik.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek