Japán filmek, amelyek hátán a szamurájok és sógunok korába is visszautazhatunk

Ha egy kép többet mond ezer szónál, akkor egy film másodpercenként 20-30 képkockával még többet ad vissza a nézőknek, mint 100 millió szó. Bár ahogy mondani szokás, a képzeletünk határtalan,  mégis vannak dolgok, amiket egyszerűen látni kell ahhoz, hogy tovább tudjuk gondolni. Erre jók a fantasztikus filmek, az irodalmi-, történelmi-, dokumentum- és kortárs alkotások. Megmutathatják azt a szépségét, egyediségét, furcsaságát és gazdag történelmét Japánnak, ami az ősidőktől napjainkig, de akár Godzilláig is terjedhet. Ennek megfelelően összegyűjtöttünk pár filmet, melyek olyan dolgokat taníthatnak Japánról, amire a legtöbb tankönyv nem képes – és mindezt azért, hogy átéljük azokat az időket, és megismerjük azokat a tájakat, ahol ezek megtörténtek.

Az első filmünk Sakata kikötővárosában játszódik, mely fontos szerepet játszott az Edo-periódus (1603-1868) kereskedelmi életében. Ma azonban inkább kulturálisan virágzik, és az ország egyik legjobb túrahelyszínének számít a prefektúra. A város érdekessége, hogy a Chokai hegy lábánál fekszik, és számos forrás, illetve vízesés található a környékén. Ebbe a csodálatos környezetbe helyezték egyik kedvenc filmünk, az Okuribito (Távozások) történetét is.

Forrás: ©Amuse Soft Entertainment, Asahi Shimbun / imdb.com

A film egy munka nélkül maradt csellistáról szól, aki elkeseredettségében elvállal egy olyan munkát, ami tabunak számít a japánok körében, valakinek azonban mégis el kell végeznie, mert a tökéletes munkát elvárják a hozzátartozók. A filmbéli karakter Kobayashi Daigo egy temetkezési vállalkozó segítője lesz, aki felkészíti a halottakat a végső útjukra. Bár a téma keménynek hangzik, az egész filmben annyi a hozzáértés, a szimpátia és a tisztelet, hogy sosem csap át sem teljesen bizarr, sem nagyon sötét hangulatba.

A rendező Yōjirō Takita több temetési szertartáson is részt vett, hogy át tudja érezni, miként szabad megjeleníteni azt a pillanatot, amikor a gyászoló családtagok utoljára "találkoznak" elhunyt szerettükkel. A film 2009-ben elnyerte a Legjobb idegen nyelvű film Oscar-díját.

Abacus & Sword (Bushi no kakeibo - 2010)

Következő filmünkkel, már nemcsak emlegetjük, de vissza is ugrunk időben az Edo-korba, pontosabban közvetlenül azelőttre, hogy az ország megnyitná határait a nyugati stílusú modernitás felé. Ez a váltás természetesen nem egy pillanat alatt valósult meg, és a film is az átállás folyamatát mutatja be. Az elkerülhetetlen átalakulást egy alacsony rangú szamuráj és felesége szemén át követhetjük, amint ebben a furcsa helyzetben megpróbálják fenntartani a birtokukat.

Forrás: ©2010 Asmik Ace Entertainment, Dentsu

A film az Abacus & Sword című novella alapján készült. A regény és a film is, annak ellenére, hogy nem megtörtént eseményeket és szereplőket mutat be, rengeteg kutatómunka árán alkotta meg a válságban lévő család történetét és a szamurájok osztályának végnapjait.

Yoko, The Cherry Blossom (Youkousakura - 2015)

Most pedig visszatérünk a 20. század közepére. Úgy éreztük, ez a fajta film is helyet kaphat egy olyan listában, aminek a célja, hogy közelebb hozza azt az arcát Japánnak, amit talán még nem ismerünk. A Yoko, a cseresznyevirág című dráma Takaoka Masaaki, egy mezőgazdasági oktató életét meséli el, aki egy apró vidéki faluban él Ehime prefektúrában, Sikoku szigetén.

Forrás: ©Grand Kafe Pictures 2015

Elkeseredve azon, hogy újra és újra fiatal japán férfiakat kell a faluból is a frontra küldeni, úgy dönt, hogy létrehoz egy olyan cseresznyefát, ami képes ellenállni a legvadabb éghajlatnak is. Az új sakura fát annak reményében nevelgeti és tökéletesíti, hogy később majd a béke és a remény szimbólumává válik. Takaoka valós életének története olyan árnyalatait, rétegeit fedi fel a japán mindennapoknak, amivel a háború ideje alatt az ország szinte minden polgárát jellemezni lehetett.

Hibiki (2018)

A Hibiki című film főszereplője egy fiatal japán lány, aki azt az új generációt képviseli, ami már meg meri kérdőjelezni a hatalmat, és mer a saját maga egyéniségére, egyediségére és tudására támaszkodni.

A Heiszei-korszak korai éveiben a status quo a „harmóniát" jelentette, vagyis azt, hogy mindenkinek a nagy csoport részévé kellett válnia ahhoz, hogy biztonságban és kényelmesen érezhesse magát. Az alkalmazotti munka volt a norma, a szociális biztonság pedig adott volt. De aztán a Buborék-gazdaság összeomlásával szinte egy pillanat alatt minden kétségessé, múlékonnyá vált. A japán fiatalok elkezdtek rájönni, hogy az egységesség nem feltétlenül az ő javukat szolgálja. Az országban egyre több lett a fiatal lázadó, akik megkérdőjelezték a "harmónia" létjogosultságát, és keresték azt az utat, amin sikeresek lehetnek úgy, hogy különbek másoktól.

A 15 éves Hibiki is ebbe a rétegbe tartozik, és tehetséges íróként megragad minden lehetőséget. A történet szerint egy pályázaton elutasítják az írását, mert nem megfelelő módon nyújtotta be azt, de egy szerkesztő mégis felfedezi a kéziratot és kutatni kezd a lány után.

A Gentle Breeze in the Village (Tennen kokekkou - 2007)

A film címét valahogy úgy fordíthatnánk le magyarra, hogy "Egy gyengéd szellő a faluban". És ez a fajta címadás jellemző a japánokra. Nem bonyolítják a dolgokat. Bár nem dokumentumfilmről van szó, az élet mindennapjait (slice of life) bemutató film, tökéletes műfajfilmnek minősül. Minden benne van, amit a városi és a vidéki gyerekek találkozásáról és különbségeiről gondolunk.

Forrás: ©Asmik Ace Entertainment, Kansai Telecasting (KTV)

A történet a Kanszai régiótól nyugatra található Shimane prefektúrában játszódik, mely a Japán-tenger mellett húzódik. Először a nyolcadikos Migita Soyot vidéki otthonát és iskolai életét ismerhetjük meg, majd azt a tokiói fiút, aki teljesen megváltoztatja az eddig nyugodt élet dinamikáját.

A történet mellett a film ténylegesen vidéki utazásra viszi a nézőket, mivel Shimane, Japán második legnépesebb prefektúrája szinte teljesen érintetlen. Gazdag természeti kincseit és szépségeit még mindig kevesen fedezték fel, pedig itt található többek között a Daisen-Oki Nemzeti Park, számos természetvédelmi terület és az Izumo Taisha is, mely Japán egyik legrégebbi sintó szentélye. Amint a filmben is láthatjuk, ez a vidék valódi békét és derűt sugároz; egyfajta időutazást nyújt egy olyan korba, ahol minden egy kicsit egyszerűbb és tisztább volt.

Sunny (2018)

Az utolsó filmünket még 2018-ban a Budapesten rendszeresen megrendezett Japán Filmhéten láttuk, és teljesen elvarázsolt minket. A filmről tudni kell, hogy egy remake, vagyis van egy koreai (2011-es) eredetije, ami a nemzetközi közönségnek is befogadhatóbb. A japán verzió inkább a japánoknak szól, illetve azoknak, akik alapjáraton szeretik ennek az országnak a filmes eszközeit és mesélési módját.

Forrás: ©CJ E&M, Toho Pictures / imdb.com

A történet hét lányról szól, akik a gimnáziumi évek alatt szoros barátságot kötnek, de 25 év távlatában teljesen szétválnak az útjaik. Mikor egyikükről kiderül, hogy halálos betegen kórházban fekszik, és az utolsó kívánsága, hogy mind a hat barátnőjét újra láthassa, az addigra már nagyon különböző lányok ismét találkoznak. A sztori nem eget rengetően bonyolult, de a japán és a koreai mesélési stílus is hozzáad valami olyan pluszt, ami évek múltán is az eszünkbe juttatja majd ezt az édesen bús filmet, és persze Marvin Gaye 1966-os Sunny című slágerét.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek