Már megcsodálhatjuk az újranyitott zuglói Japánkertet

A zuglói Japánkert érdekessége - mely a VM KASZK – Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakképző Iskola udvarán található -, hogy az ország első ilyen jellegű látványossága volt. Az iskola honlapján olvasható az is, hogy a kertet 1930-ban meglátogatta a japán császári család egyik tagja. Takamatsu hercegnek annyira megtetszett a magyar Japánkert, hogy hazatérte után növényeket küldött vissza a magyar intézmény számára.

Ha szeretnénk megnézni a kertet, akkor az iskola portáján kell szólni megérkezés utánForrás: vmszki / japankert/ Facebook.com

A történetek szerint több mint hat, ma is a kertben növekedő virág és növényfaj ezeknek a császári ajándékoknak a leszármazottai. De a kert hangulatát nem csak a növények, hanem a kövek és az olyan műtárgyak, mint a kőlámpások, a hidak, a padok és a pavilonok is meghatározzák – olvasható a Zuglo.hu és a Vmszki.hu oldalán.

A forrásmészkövek és az édesvízi mészkövek egyébként a fogaskerekű vasút pályájának korszerűsítésekor kerültek a felszínre, és lovas fogatok segítségével szállították fel őket az épülő japánkertbe. A korabeli építők nagy gondot fordítottak arra, hogy mi hova kerüljön a kertben.

Ezt az odafigyelést csodálhatjuk meg ma is, a közadakozásból megvalósult felújításnak köszönhetően. A kert immár teljes pompájában várja a látogatókat hétfőtől péntekig 8 – 20 óra között, szombaton és vasárnap pedig 8 – 16 között. A felnőtt belépő 500 forint, a gyermek jegy pedig 300 forintba kerül.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek